2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Felavatták a Mindszenty-kertet

2016. június 10. péntek, 16:54
Címkék:

A zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templom mellett kialakított Mindszenty-kert és a hercegprímás életnagyságú alakját felidéző gránitszobor avatására került sor az elmúlt héten. Az eseményt megelőzően dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrált szent misét.

mindszty-kert 1

Semjén Zsolt méltatta a hercegprímás életútját

A kertavató ünnepségen Balaicz Zoltán köszöntötte a résztvevőket, majd Mindszenty József Zalaegerszegen töltött 25 éves tevékenységéről emlékezett meg. 1917-ben hittanárként érkezett a városban, majd negyedszázadon keresztül volt a zalai megyeszékhely apát-plébánosa. A polgármester "a huszadik század egyik legnagyobb hatású történelmi alakjának" nevezte Mindszentyt, akinek nevéhez iskolafejlesztés, templomépítés, lap-és nyomdaalapítás is fűződik. A város és a katolikus egyház is hatalmas fejlődésen ment keresztül azokban az években.

Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy a Modern Városok program keretében Mindszenty-múzeum és zarándokközpont is épül a Göcseji Múzeum melletti területen és a mostani kert-és szoboravatással hivatalosan is elindul a több mint ötmilliárd forintos városfejlesztést jelentő Mindszenty program.

mindszty-kert 2

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Mindszentyről, mint államférfiról beszélt köszöntőjében. Mint fogalmazott, a hercegprímás a 20. század erkölcsi iránytűje volt. Egész életében, minden helyzetben, minden előjelű diktatúrában az igazság oldalán állt, és ezzel példát mutatott a nemzetnek. Minden diktatúrában letartóztatták- folytatta a kereszténydemokrata politikus. "Ezért minden diktatúrának a vértanúja volt." Amagyar állam minden eszközzel támogatja Mindszenty József boldoggá avatását, "mert a magyar nép a hitérzéke alapján pontosan tudja, hogy Mindszenty szent" – mondta Semjén Zsolt.

Vigh László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Mindszenty ma is itt van közöttünk, hiszen Zalaegerszeg a hercegprímás városa volt. "Cselekedeteinkkel legyünk méltó hozzá"

Ocsovai Grácián ferences plébános köszönetet mondott a kert kialakításáért, melyet Márfi Gyula érsek áldott meg.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK