2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Jubileumi hét a Kölcseyben

2015. november 21. szombat, 15:02
Címkék:

Hatvan éves a Kölcsey Ferenc Gimnázium. A jubileumot az iskola egész hetes programsorozattal ünnepelte az elmúlt héten. Az eseményekre nemcsak a mostani tanulókat várták, hanem az öregdiákokat is.

kolcsey 1

Hat évtized tablókon

A részletekről Szűcs Gergely, az intézmény vezetője tartott sajtótájékoztatót a jubileumi hét nyitányaként. Mint mondta: nagy öröm számukra ez a hatvan év, melyet igyekeznek méltó módon, színes és változatos programokkal, rendhagyó órákkal megünnepelni. Tulajdonképpen az egész tanév eleje az emlékezésről szól, az ünnepi hét a fókusza volt az eseménysorozatnak.

Az évforduló apropóján egy hat tablóból álló iskolatörténeti kiállítás is nyílt a galériában, mely beszámol az elmúlt hat évtized fontosabb pillanatairól. Hétfőn I. és II. világháborús tárgyakból nyílt tárlat néhány város környéki gyűjtő jóvoltából, majd természettudományos programok várták a diákokat. Látványos fizikai kísérleteken, robotszakköri bemutatón és online matematika feladatmegoldó versenyen is részt vehettek a gyerekek.

A hét többi napján sportversenyekre (tanár-diák és öregdiák rangadókra), tehetség-showra és nyelvi vetélkedőkre is lehetett jelentkezni. A régi diákok közül koncertet adott Méhes Adrián, aki zenésztársával, Jobbágy Bencével lépett fel. Rendkívüli osztályfőnöki órák keretében pedig számos egykori tanulóval találkozhattak a gimnazisták. Többek között Bánfalvi Péter amatőr csillagásszal, dr. Iván Gyula fogorvossal, dr. Sifter Rózsával, a megyei kormányhivatal főigazgatójával, Kocsárdi Gergely és Simonfalvi Gábor labdarúgókkal, valamint Kozári Ágnes atlétával.

A jubileumi hetet pénteken gálaműsor és állófogadás zárta.

kolcsey 2

Ami iskola elmúlt hatvan évének fontosabb momentumait illeti: bár elődje már 1927-től működött, 1955-ben hívták először gimnáziumnak, sőt akkor még leánygimnázium volt. Egy humán, egy reál és egy tanítóképzős osztállyal indult az oktatás, akkor még a Zárda utcában. 1959-88 között Dudás Flórián volt az igazgató, akinek idején sokat bővült és fejlődött az iskola. 1961-től koedukálttá vált a képzés, s ekkor vette fel az Állami Ságvári Endre Általános Gimnázium nevet. A tanítóképző Szombathelyre költözött, az iskola profilja ruházatipari technikummal és politechnikai rendszerrel bővült. 1962-től ezért nemcsak gimnáziumnak, hanem szakközépiskolának is hívták: faipari és egészségügyi képzés folyt. Ezek 1966-ban kiváltak, ez lett a későbbi Deák Ferenc SZKI.

A Ságváriban a hetvenes évek végétől indultak be a speciális nyelvi képzések, amik hosszú ideig az iskola fő erősségét jelentették. A gimnázium 1987-ben költözött mai helyére, a Rákóczi útra. 1988-2009 között Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna volt az igazgató. Elindult a két tanítási nyelvű képzés, valamit a hatosztályos gimnáziumi osztályok. 1998-tól Kölcsey Ferenc nevét vette fel az intézmény. Elnyerték a Sportműhely és a Környezetvédelmi Mintaiskola címet. 2009-től Szűcs Gergely áll az iskola élén. 2012-től öt évfolyamos német két tanítási nyelvű képzés indult, tavaly pedig egy pályázat keretében megújultak a gimnázium laborjai.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK