2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Archivum

Kultúra

Japánban a Griff Bábszínház

A sikeres nagyszebeni fellépést követően Japánba utazott a Griff Bábszínház társulata. Koizumi Hirosi elnök és Josida Izumi alelnök urak meghívásának eleget téve a zalaiak Petőfi Sándor János vitézét (rendezte: Pinczés István) mutatják be a Tojamai Gyermek Előadóművészeti Világfesztiválon. A felkérés és a részvételi lehetőség nagy szakmai elismerést jelent, hiszen a PAT 2012 (Performing Arts Toyama 2012) elnevezésű rendezvény a németországi lingeni mellett a gyermek- és bábművészet legnagyobb, legrangosabb nemzetközi seregszemléje - adta hírül az intézmény vezetése.

Kultúra

Zalai gyermekművész Kapolcson

Az idei Kapolcsi Művészeti Fesztiválon zalai gyermekművész is megmutatkozik. Vollein Ferenc 13 éves diák önálló tárlata a központi épületben, azaz a kapolcsi faluházban látható július 27-től augusztus 5-ig. A megnyitó Péntek Imre József Attila Díjas költő, a Pannon Tükör főszerkesztője tisztje lesz.

Kultúra

Egerszeg Búcsú a skanzenben

Tizenharmadik alkalommal került megrendezésre az Egerszeg Búcsú, a Zalaegerszegi Falumúzeumban. Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület a megyei közművelődési intézménnyel és a Göcseji Múzeummal közösen készült a rendezvényre. A már hagyományos búcsú cséphadarós rozscséplő és zsúpkötő versennyel indult, melyen hét csapat mérte össze tudását. Az ökumenikus istentisztelet után hagyományőrző együttesek - népdalkörök, néptánc együttesek - léptek fel a nagyszínpadon, és bemutatkoztak szurguti táncosok is.

Kultúra

Za­la­eger­szeg szerepe tovább nőhet

Za­la­eger­szeg gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­se ér­de­ké­ben je­len­tős el­vá­rás a már hos­­szú évek óta ter­ve­zett nyu­gat-du­nán­tú­li észak–dé­li köz­le­ke­dé­si fo­lyo­só mi­előb­bi meg­épí­té­se, hi­szen a za­lai me­gye­szék­hely­ről je­len­leg Győr­be, Pécs­re és Sze­ged­re kö­rül­mé­nyes el­jut­ni – szö­gez­te le Vigh Lász­ló, a Fi­desz–KDNP or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­je, a za­la­eger­sze­gi vá­lasz­tó­ke­rü­let el­nö­ke, aki­vel a vá­ros előbb­re ju­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge­i­ről be­szél­get­tünk.

Kultúra

Új igazgató a bábszínházban

Nem okoz törést a munka menetében, hogy június 24-től, öt éven át új igazgató irányítja a zalaegerszegi Griff Bábszínház mindennapjait. Dr. Pinczés István Jászai- és Ucsimura-díjas rendező nem ismeretlen a társulat számára. Vendégművészként már a korábbi évadokban is dolgozott itt; ő rendezte például az Éljen Kinoppió, és - a hamarosan Japánban vendégeskedő - János Vitéz című bábadaptációkat.

Kultúra

Cserszegtomaj állandó programjai

Kultúra

Bűnügyi társasjátékkal indul a szezon

Egy interaktív bűnügyi társasjátékkal indul a szezon a Kvártélyházban. A Hajmeresztő című darabot Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója rendezi. Az előadás így a kőszínház és a Kvártélyház koprodukciós előadása lesz.

Kultúra

Mozgóposta-bélyegző és Matchboxok

Az előző évekhez képest megújult programokkal várta az érdeklődőket a Göcseji Múzeum a Múzeumok éjszakáján. A rendezvénynek ezúttal nemcsak az intézmény udvara, és kiállítóterei adtak otthont, hanem a Göcseji Falumúzeum, és a Zalaegerszegi Törvényszék díszterme is helyszínül szolgált. Koraestétől ökojátszótér, korongozás, csuhéjáték-készítés várta a gyerekeket. Az éjszaka megnyíló "A démoni ragály: a pestis" című tárlathoz kapcsolódva pedig járvány elleni pestisálarcot is kreálhatott magának a betérő. A múzeum lépcsőjén fellépett a Téglagyári Megálló, a Kriszti és a Magyarucca, valamint a Hevesi Sándor Színház művészei.

Kultúra

Nőtt a bérletesek és az előadások száma

Sikeres évadot zárt a Hevesi Sándor Színház. Nőtt a bérletesek száma, több néző váltott jegyet, s az elmúlt három év alatt hatvannal nőtt az előadások száma is. Mindezekről a teátrum évadzáró társulati ülésén esett szó, ahol először Balaicz Zoltán alpolgármester köszöntötte a művészeket és a színház dolgozóit. Mint mondta: a város üdvözli a sikereket annál is inkább, mert a színház nyitott a fiatalok és az itt élők felé. Számtalan rendezvénybe és helyi programba kapcsolódott be a társulat. A két éve itt dolgozó vezetés új kezdeményezései látható eredményeket hoztak, ami dicséretes.

Kultúra

Népi játékok olimpiája

Első alkalommal került megrendezésre a Népi Gyermekjátékok Olimpiája a Göcseji Falumúzeumban. A londoni olimpiai játékok előtt ötven nappal, versengeni vágyó iskolásokat vártak a skanzenbe. A Zalaegerszegről, Alsónemesapátiból, Bagodból és Zalaszentivánról érkező diákokat Rigó Csaba, Zala megye kormánymegbízottja, Balaicz Zoltán alpolgármester és Kaján Imre, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője köszöntötte, jó versenyzést kívánva az ifjaknak. A rendezvény fővédnöke Kozáry Ágnes, Zalaegerszeg első olimpikonja volt, aki levélben biztatta kitartásra a résztvevőket.

Kultúra

Portréfestmények és családtörténet

A reformkor egyik portréfestőjének, Donát Jánosnak két alkotását sikerült azonosítani Zalában. A festmények egy Erdélyből Pest megyébe települt, jómódú középnemes gazdálkodónak, Kovásznay Kováts Mojzesnek (1733-1825), és feleségének, Simonides Zsófiának az arcmását örökítik meg. A két kép 1981-ben került a Göcseji Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe, az egykori Kehidakustányi Községi Tanács ajándékaként, ám azóta kevés figyelem irányult rájuk. Szó, mi szó: el is felejtődtek. A Kovásznay Mojzesről készült festményt a megyeszékhelyi múzeum egy NKA-s pályázatnak köszönhetően a közelmúltban Budapesten restauráltatta.

Kultúra

Évadzáró és vezetőváltás a Griffben

Harminckét bemutató, tizenhét ősbemutató, több mint huszonhatezer néző, tizenhat rendező és tervező. Tömören ez a zalaegerszegi Griff Bábszínház elmúlt öt évének mérlege. Az évadzáró társulati ülésen Horvát Károly, a bábszínház leköszönő igazgatója értékelte az idei évadot, s a társulat általa vezetett éveit.

Kultúra

Te szedd!

Vas és Zala megyében eddig összesen több mint ezernégyszázan - civil szervezet, közösség, magánszemélyek - regisztrálta magát a június 2-ára meghirdetett, "Te szedd! - Összefogás a Tiszta Magyarországért" elnevezésű országos környeztvédelmi akciónapra - közölte sajtótájékoztatóján kedden Szombathelyen Nádor István, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Kultúra

Kultúr-járat indult a Balaton Színházban

Bókaháza, Cserszegtomaj, Esztergályhorváti, Gétye, Szentgyörgyvár, Vállus, Vindornyafok, Vindornyalak, Zalaapáti, Zalaszántó, Zalavár is belekapcsolódik a Balaton Színház új akcióprogramjába, amit a Keszthelyen kívül élő, a kultúra iránt érdeklődő hátrányos helyzetű közönségét megszólítva indítottak: "Kultúr-járat" névvel. A kezdeményezés célja, hogy az intézmény színes programkínálatait - különös tekintettel a színházi bemutatókra - azok számára is elérhetővé tegyék, akik eddig a távolság, és anyagi nehézségek miatt kényszerültek lemondani egy kellemes esti előadásról.

Kultúra

Vers és Prósza

Fesztivál az Egerszeg Fesztiválon belül a prószasütő verseny Zalaegerszegen. Minden évben akadnak új szakácsok, a régi arcok változatos ízhatásban kívánnak megújulni, a szervezők (Keresztury ÁMK munkatársai) pedig ötletelnek, hogy a jól bevált rendezvény frissítve legyen. Az idén a prószasütés prózaisága mellé versköltészeti versenyt is hirdettek, melynek témája, ódákat zengeni az országszerte egyre ismertebb zalai ételről. A Pannon Tükör szerkesztősége bírálta a beérkezett 17 költeményt, melyek közül kilencet részesítettek megosztott díjazásban.

Kultúra

Fellobbant a 20. helikoni láng

Április utolsó csütörtökén elkezdődtek és három napon át tartottak a 20. Újkori Helikoni Ünnepségek Keszthelyen. A dunántúli középiskolások legrangosabb kulturális seregszemlén 18 művészeti kategóriában, 9 helyszínen, 53 település 134 középiskolájából érkezett csaknem 3800 dunántúli diák mutatta be produkcióját 776 versenyszámban.

Kultúra

Figaró házassága, Alföldivel

A következő évadban a Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert is darabot rendez Zalaegerszegen. A "Visszataps" programsorozat részeként Beaumarchais: Figaró házassága című komédiáját állítja színpadra. A Hevesi Sándor Színház múlt heti sajtótájékoztatóján a jövő évi tervekről, és az idei sikerekről számolt be Besenczi Árpád direktor, Sztarenki Pál művészeti vezető, Madák Zsuzsanna dramaturg és Tompagábor Kornél művészeti munkatárs, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője.

Kultúra

Átalakuló levéltárak

A Magyar Országos Levéltárhoz kerülnek a közeljövőben a megyei levéltárak, beolvasztásukról kormányhatározat született. Június elsejétől pedig az országos levéltár átalakul Magyar Nemzeti Levéltárrá. Dr. Gyimesi Endre levéltári miniszteri biztos érdeklődésünkre megerősítette: attól, hogy a levéltárak az államhoz kerülnek a helyi, szakmai önállóságukat megtartják.

Kultúra

Mi lesz az ÁMK-k sorsa

A köznevelési és az önkormányzati törvény változása országszerte új kihívás elé állíthatja az ÁMK-kat. Az általános művelődési központ, mint intézményforma a 80-as évek végén, 90-es évek elején vált elterjedté. Létrejöttében főleg gazdasági megfontolások álltak; olyan komplex intézmények létesültek, melyek egy fedél alatt látnak el oktatási és közművelődési feladatokat. A rendszerváltozást követően pedig a helyi önkormányzatok lettek az ÁMK-k fenntartói. Az elmúlt évtizedekben volt, ahol jól, volt, ahol kevésbé hatékonyan sikerült összehangolni az eltérő feladatokat.

Kultúra

Szerelem, vagy társfüggés?

Ha tavasz, akkor szerelem, mely akkor hozhat igazi boldogságot, ha ahogy már Petőfi is megfogalmazta, szabadsággal társul. Egyébként a mámorító érzés álcája mögött megbújhat egy krízisviselkedés, melyet társfüggésnek neveznek. A probléma szenvedő alanya jellemzően valamilyen függőséggel küszködő, felelőtlen viselkedésű, testi - lelki bajokat produkáló társhoz ragaszkodik mindenek felett. Teljesen feladja önmagát a másikért, megmentő szerepet vállal, bármit elszenved a kapcsolat megmaradásáért. A társfüggők drogja, hogy a másikhoz tapadva, az ő életét élve (irányítási kényszer) igyekeznek saját belső ürességükre és az ebből adódó szorongásra gyógyírt találni.

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
<<< 41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240   241-260   261-280 >>>