2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Kultúra

Ne elfeledett mártír legyen

Nem október 6-án végezték ki, hanem négy nappal később, ezért kevesen emlékeznek rá. Kultusza főleg Zalában van, hiszen Zalacsányban látta meg a napvilágot és innen indult politikai karrierje is. Csány László ugyanolyan fontos szereplője a reformkornak és az 1848/49-es forradalomnak, majd szabadságharcnak, mint a korszak többi ismert politikusa, és mártírja.

Kultúra

Művészet és politika kapcsolata

A tavalyi sikereken felbuzdulva ismét tudományos konferenciát rendezett a Göcseji Múzeum a művészet és politika viszonyáról. Míg az előző évben a 20. század történéseit járták körül az előadók, most a barokk- és reformkor került fókuszba.

Kultúra

Kereszturyra emlékeztek

Száztizenegy évvel ezelőtt született Zalaegerszegen Keresztury Dezső költő, tudós, akadémikus, volt művelődési miniszter. Az évforduló alkalmából a hagyományokhoz híven belvárosi mellszobránál tartottak megemlékezést és koszorúzást.

Kultúra

Hétvégén ismét fesztivál

Negyvenhét csapat méri össze főző tudását szeptember 5-én, szombaton délelőtt a Kisfaludy utcában. Ennyien jelentkeztek ugyanis a Zalai Teríték programsorozat vadpörkölt-főzőversenyére. Szeptember 4-6 között kerül megrendezésre a Zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál Zalai Teríték rendezvény, melynek részleteiről sajtótájékoztatón számolt be a város dísztermében Balaicz Zoltán polgármester, és Tompa Gábor programigazgató, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője.

Kultúra

Színvonalas darabok, feszített ősz

Izgalmas és sokak által várt évad elé néz a Hevesi Sándor Színház. Nem az olcsó szórakoztatás felé mozdulnak az idén, hanem inkább elgondolkodtató darabok kerülnek terítékre – fogalmazott dr. Besenczi Árpád, az évadnyitó társulati ülésen.

Kultúra

Lapelemekből készült kerámiák

Jó hangulatú és eredményes volt a XXIV. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. Sok alkotás született és a sokszínűség jellemzi az alkotótáborban készült munkákat – mondta a záró kiállítást megelőzően lapunknak Budaházi Tibor festőművész, aki első alkalommal volt a művésztelep vezetője.

Kultúra

Néptánc a Zónában?

KultúrZónává válhat az évek óta üresen álló egykori Zóna étterem Zalaegerszegen, ha sikerül pályázati forrást találni a fejlesztéshez. A város új kulturális koncepciója kiemelten foglalkozik az épület újrahasznosításának lehetőségével. A tervek szerint a néphagyományok kedvelőinek létesítenének egy állandó közösségi házat, ahol zenés-táncos programokat, kisebb gyűjteményes kiállításokat is lehetne rendezni.

Kultúra

Arcrekonstrukció és tárlatvezetések

Öt helyszín várta a közönséget szombat este a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozaton. A Göcseji Múzeum és a Göcseji Falumúzeum mellett a Zalaegerszegi Törvényszék épületébe, a Városi Hangverseny és Kiállítóterembe, valamint idén először a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba is ellátogathattak az érdeklődők.

Kultúra

Fő cél az MMIK felújítása

A napokban fogadta el a közgyűlés Zalaegerszeg új kulturális koncepcióját, mely 2019-ig jelöli ki az irányelveket és a feladatokat. Az új koncepció – mint az az előterjesztés bevezető részében is olvasható – az előzőekhez képest nem elméleti axiómákat fogalmaz meg, hanem inkább a gyakorlatban megvalósítható célokra koncentrál.

Kultúra

Múzeumok éjszakája Czobor-hagyatékkal

Sikeresen zárult a Göcseji Múzeum gyűjtőakciója, melyet a Czobor-hagyaték megszerzéséért indítottak útnak néhány hónappal ezelőtt. Mint arról már többször beszámoltunk, a város egykori polgármesterének, Czobor Mátyásnak (1918-36) örökösei év elején ajánlották fel a múzeumnak megvásárlásra az értékes hagyatékot. A tárgyegyüttes értékét (1 millió 650 ezer forintot) azonban az intézmény saját erőből nem tudta fedezni, így gyűjtési akcióba kezdett.

Kultúra

Európai minősítés az Egerszeg Fesztiválnak

Egy hónapossá bővült idén az Egerszeg Fesztivál. A programok a város rendezett tanácsúvá válásának 130. évfordulója köré szerveződnek; a hagyományos, többnapos koncertsorozatra és belvárosi kavalkádra június 12-14 között kerül sor. Ez a fesztivál csúcspontja is egyben – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester.

Kultúra

Hallgatni, mit mesél a nemes

Ünnepélyes keretek között, ám szakadó esőben avatták fel pénteken Zalaegerszeg új köztéri alkotását, Farkas Ferenc szobrászművész Zalai nemes című szobrát, mely a város rendezett tanácsúvá válásának 130. évfordulójára készült. A művet Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Zalaegerszeg díszpolgára avatta fel.

Kultúra

Csomópontok a városiasodás folyamatában

Várostörténeti konferenciával készül Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára. Az intézmény életében új kutatási ciklus kezdődik; önkormányzati támogatással több korábbi (régóta zajló, vagy félbemaradt) szakmai munka folytatódhat a jövőben. A június 10-én megrendezésre kerülő konferencia tematikájáról, az aktuális várostörténeti kutatásokról, valamint Zalaegerszeg elmúlt 130 évének fontosabb fejlődési szakaszairól beszélgettünk Molnár András igazgatóval, és Káli Csaba igazgatóhelyettessel.

Kultúra

Fesztiválhangulat a skanzenben

Tizenkettedik alkalommal adott otthont a skanzen a Zalaegerszegi Országos Fazekas Keramikus Találkozó és Fesztiválnak. A hétvégén megrendezésre került eseményt ezúttal is a Zala Megyei Népművészeti Egyesület és Göcseji Falumúzeum szervezte.

Kultúra

Programkavalkád a 130. évfordulóra

Egész éves programsorozatra készül a zalai megyeszékhely, hiszen idén ünnepeljük a rendezett tanácsú várossá válás 130. évfordulóját. Az események között lesznek olyanok, melyek kifejezetten a jubileumra fókuszálnak, több hagyományos program viszont épp az évforduló miatt kap új színezetet.

Kultúra

Gyűjtést indított a Göcseji Múzeum

Száznegyven éve született, és 1918-36-ig volt a város polgármestere Czobor Mátyás jogász, vármegyei jegyző. Nevéhez fűződik többek között a két világháború közötti Zalaegerszeg városképének kialakítása. Új városrészek alakultak, új középületek létesültek, terek, parkok jöttek létre. A polgármester mindvégig arra törekedett, hogy a falusias kisváros modern megyeszékhellyé váljon.

Kultúra

Nemes-alak és vármegyetérkép

A tervek szerint a jövőben három köztéri alkotással gazdagodna a nemrégiben átalakított zalaegerszegi Dísz tér. Információink szerint a 2015-ös évben csak egy szobor elkészítésére van fedezet a város költségvetésében, a többi alkotás kihelyezése a következő évek elképzelései között szerepel. Zalaegerszeg idén ünnepli rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulóját, így az első szobor az ünnep szellemében készül. Bár szimbolikájában nem a városra, hanem a történelmi Zala vármegyére helyeződik majd a hangsúly.

Kultúra

Bronzkori kincsek a Göcseji Múzeumban

Magánszemélyektől került a Göcseji Múzeumba az a hetvenhárom darabból álló bronzkori leletegyüttes, melyet a hétvégén mutattak be a sajtónak, majd a közönségnek az intézmény Kisfaludi-termében. Az értékes régészeti dokumentumokat Kövér László házelnök, és Zala megyei politikusok is megtekintették. A kincs megtalálói jutalomban részesültek. 2014 őszén Frankovics Tibornak, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetőjének a közbenjárásával kereste fel Szakál János, Szakál Tamás és Virág István a zalai múzeumot azzal, hogy gombászás közben különleges tárgyakra bukkantak egy zalai település határában.

Kultúra

Fürdőkultúra és Orbán-portrék

Reprezentatív kiállítás nyílt a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a magyar kultúra napja alkalmából. Reprezentatív, hiszen a magyar képzőművészet egy jól körülhatárolható, ám mégis sokszínű szeletét mutatja be. Nevezetesen a kortárs, figuratív festészetből válogat. A bemutatott anyag napjaink egyik legnagyobb magángyűjteményéből, a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből származik.

Kultúra

Külföldivel kötnék házasságot

Manapság egyáltalán nem ritka, hogy magyar állampolgár külföldi személlyel köt házasságot, ami történhet itthon vagy leendő házastársa országában. Mi a teendője az ifjú párnak ezekben az esetekben arról dr. Buzu Lászlót, a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi és nyilvántartási csoportjának vezetőjét kérdeztük.

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>