2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Color Arts az MMIK-ban

2014. május 29. csütörtök, 17:17
Címkék:

Ismét benépesül a megyeszékhelyi MMIK épülete, igaz csak két napra. A ZAZEE Kulturális Egyesület az évek óta üresen álló Kisfaludy úti egykori művelődési házban rendezi meg június 13-14 között a 6. Color Arts Fesztivált. A részletekről Wettstein Tamás, az egyesület elnöke, és Nadrai Róbert programszervező tartott a helyszínen sajtótájékoztatót.

color 1


     Összművészeti fesztivál "pszeudó” Dísz térrel

A civil szervezet a közelmúltban nyert a "Komplex belváros rehabilitációs program Zalaegerszegen" NYDOP-3.1.1/B1-13 című pályázat mini-projektjén. A fesztivál idén így az elkülönített programalap felhasználásával, valamint önkéntesek, cégek és civil támogatók hozzájárulásával valósulhat meg. Az összművészeti programsorozat 2006-2010 között évente megrendezésre került, most négy év szünet után sikerült ismét megfelelő helyszínt és elég forrást találni a kétnapos rendezvény lebonyolításához.

Ami a konkrétumokat illeti, Wettstein Tamás elmondta: a fesztivál idén a hagyományos programelemeken (koncert, színház, irodalom, képzőművészet, filmművészet) túl, összhangba kívánja hozni a rendezvényt a belvárosban zajló átalakulásokkal. Ennek keretében a fesztivál helyszínén felállításra kerül egy "pszeudó" Dísz tér, illetve annak legfontosabb eleme, a tulipános kút. Ez a városképi szempontból is jelentős térelem a programsorozat szóróanyagában is megjelenik; játékos, interaktív formában.

Az eddigiekhez hasonlóan most is a fesztivál egyik központi eleme lesz a képzőművészeti tárlat. Tizennégy Zalaegerszeghez kötődő (Agg Lili, Barta Bence, Dobri Anna, Gyenes-Júlia Boróka, Gyerák Petra, Horváth M. Zoltán, Kiss Ágnes Katinka, Karácsonyi László, Koller László, Lepsényi Imre, Monok Balázs, SZAF, Szentgróti Dávid, Tóth Norbert), és egy szlovén (Pál Katja) művész – jórészt helyszínen készült – alkotásaiból nyílik kiállítás az emeleti helyiségekben.

A Color mozijában az avantgard korszak kisfilmjei, a színházban a Soltis Lajos Társulat Menedék című produkciója, az irodalmi pódiumon pedig Torma Attila Kassák-estje kerül bemutatásra.

color 2

A zenei programokkal kapcsolatban Nadrai Róbert elmondta: a fesztivál összművészeti jellegéhez igazodva jórészt képzőművész zenészeket, és zenész képzőművészeket hívtak. Fellép többek között az efZámbó Happy Dead Band, a Tudósok (melynek frontembere drMáriás festőművész), a Búcsúkoncert, melyet Cseh András festőművész (Cseh Tamás fia) vezet. Lesz ezen kívül elektronikus (Anez, Adori Office) és alternatív (Hangmás, Kardos Horváth János) vonal is.

Az idei Color Arts Fesztiválhoz kísérőprogramok is kapcsolódnak. A belváros egyik terén felavatásra kerül egy Bibliofülke, vagyis egy régi telefonfülkéből kialakított könyvállomás. Az utcai könyvesbódéból mindenki szabadon vihet el, és hozhat könyveket. Vagy csak leülhet egy közeli padra olvasgatni.

Az egyesület ezen kívül a Zala Volán közreműködésével, egy buszos idegenvezetést tart felvételről június 2-22 között a 8-as, 10-es, 11-es autóbuszjáratokon. Az utasok számos érdekességet és hasznos, tréfás információt hallhatnak a város történetével kapcsolatban. A felvételen a Hevesi Sándor Színház két színművészének (Ecsedi Erzsébetnek és Farkas Ignácnak) hangja hallható.

A fesztivál június 13-án este fél hétkor kezdődik az MMIK-ban épület és kiállításmegnyitóval.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK