2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

Archivum

Balatongyörök a legvirágosabb falu

2014. december 15. hétfő, 07:05
Címkék:

Őszinte örömmel töltött el, hogy a helyhatósági választásokat követően ismét bizalmat és megerősítést kaptunk a megválasztott képviselő-testület tagjaival együtt. Az elmúlt négy évben megszerzett tapasztalatok birtokában folytatjuk tovább Balatongyörökért vállalt munkánkat. A település gazdálkodásában és a pályázati források bevonásában elért sikerek egy zökkenőmentes, töretlen fejlődés lehetőségét vetítik elénk, amit a közösség érdekeinek figyelembevételével kívánunk megvalósítani – mondta Biró Róbert polgármester, akit a falufejlesztés irányairól kérdeztünk:

bgyorok 1

 Következetes, kitartó munka a település fejlesztésében

– A fejlesztési programok zöme a választást megelőzően már tervszinten várta a mihamarabbi megvalósítást. A 71. számú főút melletti járdaépítés első ütemével 200 méter hosszúságban végeztünk. Elkészült egy nyolcvan méteres szakasz Tapolca irányában, egy százhúsz méteres etap pedig Keszthely felé. A szeptemberben kezdett beruházásunk műszaki átadásán is sikerrel túljutottunk. Ugyancsak szeptemberben kezdtük meg a körforgalom környékének parkosítását. A projekt első ütemében a terepszinteket állítottuk be, földcserét hajtottunk végre, bokrokat, fákat, cserjéket és egyéb évelő növényeket ültettünk a Bódis-kereszt környékén. A következő ütemekben további kertészeti és parkmunkákat végzünk majd el.

– Idén Balatongyörök kapta a "Virágos Magyarországért" verseny fődíját.

– A Várkertbazárban rendezett ünnepélyes díjkiosztón november végén az önkormányzatunk nevében átvehettem a környezetszépítési verseny rangos kitüntetését: falu kategóriában községünk országos első helyezést szerzett. Ez a kiemelkedő eredmény azt is jelenti, hogy jövőre az Európai Virágos Városok és Falvak Nemzetközi Versenyén (Entente Florale) hazánkat falu kategóriában Balatongyörök képviselheti. Huszonöt esztendő elteltével ismét az európai élvonalba került községünk. Még 1990-ben a nemzetközi versengésen – elsőként a honi települések között – Prix d'Honneur különdíjjal értékelte a szakmai zsűri a településszépítő tevékenységünket. A mostani, a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett innovatív hazai megmérettetést kiíró és támogató minisztériumok és támogatók jóvoltából gazdagabbak lettünk félmillió forinttal, ezer darab virágpalántával és a Kertbarát Magazinban való kétoldalas PR-megjelenéssel.

A zsűri ezúttal sem csupán a közterületek rendezettségét, ápoltságát, szépségét nézte, hanem a lakosság és a természet kapcsolatát is. Betekintettek az oktatási-nevelési intézmények környezeti nevelési programjaiba, megszemlélték a környezetvédelmi programunkat, vizsgálták az épített környezet mibenlétét, a turisztikai fejlesztéseket, a kerékpárutakat és a fenntarthatóságot is. Az elért siker közös, hisz arra is kíváncsiak voltak, hogy az itt élők mekkora gondot fordítanak kertjük, ingatlanjuk gondozására. Méltóképpen kell képviselni Magyarországot a nemzetközi megmérettetésen, ezért minden eszközt megragadunk, hogy további fejlesztésekkel még vonzóbbá varázsoljuk a gyönyörű adottságokkal büszkélkedő községünket.

Örülünk annak, hogy az elmúlt négy évben végrehajtott közterület-fejlesztési erőfeszítéseink mostanra beértek. Szemléletváltást hajtottunk végre. A virágágyások megtervezését felkészült szakemberre bíztuk. Az addig megszokott 3-4 féle egynyári növény helyett már 20-30 féle virágból komponálódnak a szebbnél szebb virágszigetek. Egyre több csodás évelő virág is kikerül a zöldfelületek mellé, vagy a sétányfejlesztésben érintett gyógynövény szigetekre.

– A következő évek fejlesztéseinek prioritását is a versenyre való felkészülés határozza meg?

– Igen. A képviselő-testület úgy foglalt állást még a választások előtti utolsó ülésen, hogy vállaljuk Magyarország képviseletét a nemzetközi megmérettetésen is. Ily módon a jövő évi fejlesztéseinket ennek a programnak rendeljük alá. Pályázati források segítségével valósítjuk meg a házi komposztálási programot. Idén a vonyarcvashegyi óvodával együtt elnyertük a "Zöld óvoda" megtisztelő címet. Az apróságok is megtanulják, hogyan és miért érdemes esővizet gyűjteni, vagy mi lesz a jó sorsa az elhalt növényi részeknek az általuk gondozott virágágyásokban.

bgyorok 2

Idén elindult egy kertbarát kör, a civilek munkájára is számítunk. Folytatjuk a MÁV-val és a Magyar Posta Zrt.-vel megkezdett tárgyalásainkat az általuk használt közterek rendezéséről. Az irányvonal egyértelmű, ezért erős lobbi tevékenységet kell folytatni az anyagi források megszerzéséért. Tavaszig, a lakosság bevonásával meg kell alkotni a település gazdaságfejlesztési és településfejlesztési tervét is. Van teendő bőven.

– A programok télen is meghatározzák a falu életét...

– A közösségi rendezvények megszervezését Balatongyörök mindig nagyon fontosnak tartotta. Jövőre az irodalom felé is kinyitunk egy kaput. Örömmel vesszük, hogy már nem csak az önkormányzat, hanem a nagyobb szállásadók is szerveznek olyan programot, amely érdekes a helyben élők számára is. A Hotel Panoráma "Őszi ízek" hétvégéjén hagyományos zalai ételekkel és a régióban előállított borokkal várták a vendégeket, a szálloda kertjében tárcsán készített hagyományos burgonyás ételeket sütöttek és finom balatoni borokat kóstoltattak. A hallban pedig keszthelyi nemesítésű burgonyafajtákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Immár hetedik alkalommal, a helyi turisztikai egyesület és a balatongyöröki német közösség segítségével rendeztük meg a Jüngling Zoltán Közösségi Ház udvarán az adventi forgatagot. Idén is fölléptek neves énekesek, színészek, együttesek. Volt adventi koncert, gitármuzsika, élőzene, fúvószenekari koncert, játszóház és tiszteletét tette a Mikulás is. Baráti társaságok és magánszemélyek is jelentkeztek a györöki kocsonyamustrára, amelyen a zsűri és a közönség is díjazta a legjobb hideg ételeket. A karácsonyi vásáron mindenki beszerezhette a fára és a fa alá való díszeket, ajándékokat. A kézművesek portékái mellett megkóstolhatták a türingiai kolbászokat, valamint a helyben sütött langallót.

Az adventi koszorú negyedik gyertyáját a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével rendezett falukarácsony alkalmával gyújtjuk meg. Idén lesz öt éve annak, hogy a Balaton-parti települések (Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Vállus) összetartását erősítendő, a négy szomszédos település közös adventi koszorúján meggyújtunk egy-egy gyertyát.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK