2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Japánban járt a Griff társulata

2013. október 11. péntek, 16:06
Címkék:

Nemrég tért vissza egy Toyama megyei művészeti fesztiválról a Griff Bábszínház társulata. A részletekről Szűcs István, műszaki vezető, igazgatóhelyettes sajtótájékoztatón számolt be.

japan-griff 1

A társulat megérkezett Japánba

Új bemutatóra is készülnek

A társulat Pinczés István direktor kulturális kapcsolatai révén immár másodszor utazhatott Japánba. Tavaly egy nemzetközi művészeti találkozóra érkeztek, most pedig egy vendégszereplésre kérték fel őket. Az előző évad nagysikerű japán bunraku mesejátékát, a Hétalvót mutatták be a szigetországban. Az előadás - melyet egy hétszáz fős teremben, felnőtt közönség előtt játszottak - népszerű volt a helyiek körében; bizonyítja ezt a teltházas nézőtér.

A társulattal tartott a hajdúnánási Csűrdöngölő zenekar, és Jámbor József rendező is, aki színészmesterséggel kapcsolatos workshopokat tartott a programsorozat idején.

Jámbor József rendezi a bábszínház soron következő előadását is, melyen már gőzerővel dolgozik a közelmúltban hazatért társulat. A Kék nagyapó története című előadás, ha úgy tetszik egy "családi vállalkozás", hiszen a rendező nagynénje, Jámbor Zsuzsánna, gyermekkorában kezdte el írni a kedves kis meséket. Hét évesen születtek az első történetek, s 2000-ben, mikor a szerző hetvenhét éves volt, még alakított a szövegeken. A mese előbb a Napvilág folyóiratban jelent meg, majd az azonos nevű kiadó könyv formájában is megjelentette a történetfűzért, a rendező édesapjának (a szerző testvérének) illusztrálásával.

japan-griff 2

Készülnek az új bemutatóra

Jövő péntektől a Griff Bábszínházban látható a mese színpadra dolgozott változata, a díszletek és a jelmezek világa pedig tükrözi a rendező édesapjának, id. Jámbor Józsefnek grafikai világát.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK