2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Lélekemelő beszélgetések

2016. március 15. kedd, 19:39
Címkék:

Egerszegi Páholy néven új kulturális talk-show indul a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, melynek háziasszonya Karáth Anita lesz. A részletekről a szervezők, valamint a Páholy fővédnöke, Balaicz Zoltán polgármester tartott sajtótájékoztatót a zsinagógában.

cam02984 2

Indul az új kulturális talk-show

Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója elmondta: egy saját kezdeményezésű programként indul március 29-én az Egerszegi Páholy a hangversenyteremben. A kezdeményezéssel szeretnének egyrészt hagyományt teremteni, másrészt pedig úgy érzik, hogy ezzel a programmal a VMK-hoz tartozó minden intézmény megtalálta végre saját profilját. A Páholy egy jó irány, hiszen tartalmas és igényes, ám mégis könnyed szórakozást kínál a hangversenyterem közönségének. Olyan művészeket és előadókat látnak vendégül, akiknek munkásságát ismerjük ugyan, ám magánemberként is szeretnénk róluk tudni.

Balaicz Zoltán úgy látja: a Keresztury VMK megújulásába jól illeszkedik ez a programelem, ami nem előzmények nélkül való, hiszen a Zalai Kanapéhoz hasonló csevejt láthatunk Karáth Anita jóvoltából, ám teljesen új formában.

Majer Piroska, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem csoportvezetője elárulta: szeretnék, ha a Páholy egyfajta brand-dé válna a városban. Ennek érdekében külön arculatot (logót, és szóróanyagokat) is terveztek a rendezvénynek.

cam02985 2

A március 29-i első estről Karáth Anita elmondta: Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színművészek lesznek a vendégek. A talk-show egy kicsit spontán is lesz, hiszen az lenne a jó, ha a vendégek személyiségére is fény derülne a műsor során. Lélekemelő beszélgetésre készül az est háziasszonya; olyan témákat is igyekszik szóba ejteni, amikről az internetes oldalakon nem olvashatunk a meghívott művészekről. A Páholyt a beszélgetésen kívül produkciók is színesítik majd. A Rudolf Péter Nagy-Kálózy házaspár például olyan szövegekkel is készül, melyek megváltoztatták életük.

Az Egerszegi Páholy következő vendége május 24-én Berecz András mesemondó lesz, az évad további részében pedig Udvaros Dorottya színművész és a Buda Folk Band is ellátogat Zalaegerszegre.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK