Tudatmódosult kollégisták

Két diákot állítottak elő a zalaegerszegi rendőrök egy helyi kollégiumból mintavételre kedden, mert elmondásuk alapján az Internetről tudatmódosító szerként rendelt növényi törmeléket fogyasztottak.

Bővebben...

Baleset szemtanúinak jelentkezését várják

Baleset szemtanúinak jelentkezését várja a Nagykanizsai Rendőrkapitányság. Nagykanizsa belterületén, a Kalmár úton a Lékay utca irányából a Vásár utca irányába haladt február 19-én, 12.15 óra körül egy eddig ismeretlen típusú, sötétszürke színű, kombi kialakítású személygépkocsi, amelynek vezetője a Shell üzemanyagtöltő állomás előtti útszakaszon egy kerékpárost előzés közben elsodort, melytől a kerékpáros az úttestre esett.

Bővebben...

Ütközés után nem sokkal életét vesztette

Ma reggel 7 óra előtt pár perccel Zalaegerszegről Gellénháza irányába tartott Ford típusú személygépkocsijával egy ötvenes éveiben járó zalaegerszegi férfi, aki feltehetőleg figyelmetlensége miatt hátulról nekiütközött egy, a Hegyi út kereszteződésében forgalmi okból álló Suzuki típusú személygépkocsinak - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Bővebben...

A rendőrökre uszította a kutyáját

Az intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját egy nem egészen 16 éves nagykanizsai fiú, akit egy mobiltelefon elrablása miatt akartak előállítani vasárnap este.

Bővebben...

Étkezési utalványokat lopott a pénztáros

Több mint 173 ezer forint értékű étkezési utalvány eltulajdonításával gyanúsítják egy zalaegerszegi áruház pénztárosát - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bővebben...

Eltűnés miatt körözik

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eltűnés miatt elrendelte a képen látható Kinyó Regina 15 éves nagykanizsai lakos körözését, aki 2011. december 12-én a nagykanizsai Cserháti Kollégiumból eltávozott, azóta nem tért haza, tartózkodási helye ismeretlen.

Bővebben...

Két kamion ütközött Letenye közelében

Két kamion ütközött össze ma reggel 9 óra előtt nem sokkal az M70-es autóút 12+800 kilométerszelvényénél (Csörnyeföldi-pihenőhely közelében) -adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Bővebben...

Összefogással mentették meg egy asszony életét Nagykanizsán

Pénteken délelőtt kapott értesítést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság az Egészségügyi Alapellátási Intézettől, hogy a helyi Hársfa utcában egy betegségben szenvedő nő nem hajlandó elhagyni lakását, ahol a víz-, gáz-, és áramszolgáltatást már kikapcsolták. Mivel tartani lehetett attól, hogy az időjárási viszonyokra tekintettel a hölgy egészsége, illetve élete veszélyben van, ezért rendőri segítséget kértek a biztonságba helyezése érdekében - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bővebben...

Hamis kunával fizettek horvátok Letenyén

Eljárás indult két horvát állampolgár ellen, miután két árusnál is hamis kuna bankjeggyel fizettek Letenyén - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bővebben...

Halálos vonatbaleset Zalaegerszegen

Ma délelőtt Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcai vasúti átjáróban a Zalaszentivánról zalaegerszegi vasútállomásra tartó személyvonat elütött egy gyalogost - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Bővebben...