A keszthelyi önkormányzatnak jelenleg mintegy nyolcszáz magánember és csaknem kétszáz jogi személy összesen mintegy 180 millió forinttal tartozik. Ez a bevallott, de be nem fizetett helyi adó és gépjárműadó teljes összege. Márciustól nyilvános lesz a "Balaton fővárosában" a helyi adóval vagy gépjárműadóval elmaradt személyek és társaságok listája - adta hírül a közelmúltban a város önkormányzata. A képviselő-testület legutóbbi ülésén Ruzsics Ferenc polgármester leszögezte, hogy a bevételek növelésének egyik hatékony módja az adótartozások behajtása.

Megszégyenülhet, aki nem fizet
E cél végrehajtása érdekében a város Magyarországon egyelőre újnak mondható módszert alkalmaz. A törvény biztosította lehetőséggel élve nyilvánosságra hozzák a hátralékosok nevét és címét a tartozás összegével és adónemével együtt. A márciusban megjelenő nyilvános listára kerülhetnek mindazok, akik tíz napot meghaladó tartozást halmoztak föl magánszemélyként ezer, vállalkozások esetében tízezer forint feletti összegben. Az önkormányzati közlés szerint a helyi médiában a közelmúltban már megjelent tervezet kapcsán nagy számban jelezték fizetési hajlandóságukat, vagy már be is fizették tartozásukat, de több könyvelő is adategyeztetést kért ügyfele kintlévősége kapcsán.