Ne mond, hogy nincs semmi bajod, hiszen az arcodra van írva – nem sokat tévedek, ha azt állítom, hogy már mindegyiküket szólítottak meg így az utcán ismerősök és barátok. Mégpedig találóan, ugyanis arcunk sok mindent elárul: vonásainkból, ráncainkból, bőrünk elszíneződéséből következtetni lehet bizonyos betegségekre, hiányállapotokra. Arcdiagnosztikának hívják ezt a módszert, amit dr. Wilhelm Heinrich Schüssler, német homeopata orvos fejlesztett ki 1873-ban.
Március elejével megszűnik a fizetős parkolás Zalakaroson, ahol a kieső bevételt turisztikai marketingre költött összegnek könyvelik el.
A belváros rehabilitációs munkálatai, valamint csatorna- és vízvezeték-építés miatt hétfőn hónapokra lezárják a járműforgalom előtt Nagykanizsa központját, amelyet a menetrend szerint autóbuszjáratok sem érintenek majd.
Polgármestert választanak vasárnap a Zala megyei Szentpéterúron. Az időközi választást a független Farkas Ágota decemberi lemondása miatt írták ki.
A Notre Dame Női Kanonok-és Tanítórend egyházi idősellátó szolgálatot alakítana ki az üresen álló zalaegerszegi Pais-iskolában. A városi közgyűlés legutóbbi ülésén tulajdonosi hozzájárulását adta a hasznosításhoz, a fejlesztéshez, ahhoz, hogy a rend TIOP pályázatot nyújtson be a bentlakásos részleg kialakításához. Mint arról már beszámoltunk, az időseket ellátó szolgálat célja, hogy létrejöjjön egy olyan egyedülálló mintaintézmény, amely a szociálisan rászorulók számára teljes körű szolgáltatást biztosít. Így a bentlakásos szolgáltatáson túl az otthoni ápolásban, a házi segítségnyújtásban, a nappali és átmeneti ellátásban is részt vennének.