Kezdődik a múzeumpedagógiai évad

Múzeumpedagógiai évadnyitót rendezett a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága a Göcseji Falumúzeumban. A meghívott oktatási intézmények képviselői a nagykanizsai Thúry György Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum, és a skanzen idei múzeumpedagógiai kínálatával ismerkedhettek meg, interaktív formában.A résztvevőket Kaján Imre múzeumigazgató köszöntötte, aki a jeles alkalomból fakanalat fogott, és egy különleges lengyel káposztaételt főzött a foglalkoztató ház melletti téren a vendégeknek.

Bővebben...

Teátrum az állvány alól

Harminc éves az állandó színház Zalaegerszegen. Na, nem konkrétan a Hevesi Sándor Színház épülete, hanem a Ruszt József rendező nevével fémjelzett "előévad". Zala megyében a 80-as évek elején döntöttek arról, hogy állandó színházi társulat létesüljön, melynek toborzásával és vezetésével Ruszt József rendezőt bízták meg. A megyei tanács az egykori (mai Kosztolányi téren álló) Megyei Művelődési Központ épületét szemelte ki a társulat számára. Az elképzelések szerint az MMIK-t 1983 őszére alakították volna át színházi célokra. Csakhogy Ruszt nem akarta megvárni míg átépítik az épületet, így 1982-ben a megyei vezetéssel sikerült elfogadtatni az úgynevezett előévad terveit.

Bővebben...

Szlovén-magyar értékmentés

A Szlovénia - Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program hat éves projekt, mely számos örökségvédelmet célzó megmozdulást takar. Ezek sorába tartozik a napokban bemutatott két kiadvány megjelenítése. Egyikük gasztronómiai kalauzként szolgál, a másik a fehér foltnak számító szocialista rendszer népi építkezését tárja fel az érintett Zala és Vas megye, valamint Muravidéken. Az értékmentő kiadványok és a projekt bemutatását Rigó Csaba kormánymegbízott kezdte. Elmondta, a június végén zárult "Múltunk közös értékei" program 85 százalékban (96,5 millió forint) az Európai Unió által támogatott.

Bővebben...

Javulóban a vadászok közérzete

– Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország régi hírnevéhez méltóan, a nagy magyar vadászhősök emléke előtt is tisztelegve, újra vadászati nagyhatalommá váljon – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a zalai vadászati évadnyitón. A gímszarvasbika-vadászati szezon kezdetét beharangozó rendezvény a Sohollári völgyben várta a zalai vadászokat és a program iránt érdeklődőket szeptember elsején.

Bővebben...

Szüret és vadászati évadnyitó Egerszegen

Ma délután hivatalosan is kezdetét vette Zalaegerszegen az V. Belvárosi Szüret és Zalai Teríték rendezvény. Mint az az eseményt megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: idén először szorosan összekapcsolódik a Szüret a sohollári Zalai Vadászati Évadnyitóval. Gyutai Csaba polgármester elöljáróban elmondta a kettős rendezvény célja, hogy népszerűsítsék az egyre fejlődő borászati kultúrát, valamint a vadászatot és a zalai erdőkben rejlő egyéb kincseket- például a gombát. Nem véletlen, hogy az idei szüret programja számos gasztronómiai meglepetést kínál, "Zalai teríték" címmel: vad és gombaételek, valamint tradicionális zalai falatok kerülnek az asztalra.

Bővebben...

- KERESÉS A HONLAPON -