Remekeltek a súlyemelők

Oroszlányban rendezték meg az utánpótláskorú súlyemelők országos bajnokságát, amelyen nagyszerűen szerepeltek a ZTE sportolói. A mostoha körülmények között dolgozó emelők ezúttal is bizonyították, hogy érdemesek a támogatásra. Az egerszegi fiatalok 5 érmet szereztek, közte 3 aranyat. A sportolókkal szemben a vezetés magasra tette a lécet, mivel a versenyzők egész év során jól szerepeltek.

Az ifjúságiaknál Szanati Szabolcs a 85 kilósok mezőnyében imponáló versenyzéssel bizonyította, hogy nála nincs jobb korosztályában, 284 (128+156) kilós teljesítménnyel lett aranyérmes. Eredménye alapján az ifi korosztály legjobbja is ő lett. Szintén ebben a korcsoportban, az idén szépen fejlődő Bognár István a 69 kilósok mezőnyében nagy küzdelemben, 217 (91+126) kilót emelve lett országos bajnok.

Penczák Patriktól a junioroknál szintén aranyérmet vártak. Bár Patrik munkahelyi elfoglaltság miatt kevesebbet tudott foglalkozni a súlyemeléssel, 85 kilóban 250 (120+130) kilót teljesítve lett első. A kölyök korcsoportban, 69 kilóban Bedő Dániel 125 (50+75) kilóval ezüstérmes lett. Szintén ebben korosztályban, 56 kilóban Kocsis Szilárd 82 (38+44) kilóval az 5. helyen zárt.

A serdülőknél az 50 kilós Tóth Krisztián 108 (50+58) kilós eredménye bronzérmet ért.  Ugyanitt a 62 kilóban induló Németh András 132 (55+77) kilóval, a pontszerző 5. helyen fejezte be a versenyt.

Az összetett csapatversenyben a ZTE a 4. helyen zárt. A versenyzőket az OB-re id. Tancsics László és Dejcsics Zoltán edzők készítették fel.