
A Barbibébi fiatal szerzőjének új bűnügyi alkotása. A huszonéves író, újságíró kifejezetten botránykönyvnek szánt első regényével 2010-ben tört be a köztudatba. Következő műve, a Kegyetlenek 2012-ben jelenik meg.
A Barbibébi után Lakatos az eggyel idősebb korosztályt választja témájául. Főhősünk az újságírótanonc Lili (mellesleg részben közvetve, részben közvetlenül a Barbibébi néhány karakterének az ismerőse), aki egy hajnalban holtan találja lakótársnőjét a szomszéd szobában. Kiderül, hogy őrült sorozatgyilkos garázdálkodik a fővárosban, a nyomok pedig a LoveClub nevű netes közösségi portálhoz (a Facebook szexpartnerkereső verziójához) vezetnek. A könyvben a főhősnőn kívül fontos szerep jut még az ügyben nyomozó rendőrnőnek és a munkáját segítő pszichológus szakértőnek, továbbá magának a tettesnek is – minden fejezet történéseit más-más figura nézőpontjából ismerjük meg.
Ha az ügyes fogalmazásmód mellett a szerző némi stílust is vitt volna művébe, ebből az alapötletből egy nagyszerű, nyomasztó neonoirt is ki lehetett volna bontani. Így azonban nem több, mint korrektül – bár nem egyenletes színvonalon – megírt, szórakoztató bűnügyi ponyva.
Ulpius-ház Könyvkiadó, 3499 Ft