MSZP: sikeres 18 év

Sikeres 18 évet tudhat maga mögött a Magyar Szocialista Párt, mert a rendszerváltás óta háromszor kapott megbízatást a kormányzásra a választók bizalmából – jelentette ki Tarr Ervin, az MSZP városi elnöke, a zalaegerszegi szervezet születésnapja kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta, szervezetükön belül kilenc alapszervezetet hoztak létre városszerte azzal a szándékkal, hogy a lakókörzetekben közelebb kerüljenek a választókhoz. Az átalakítást követően tartották meg első küldöttgyűlésüket a születésnapi ünnepséggel egybekötve. A zalaegerszegi szervezet 18 évvel ezelőtt, 1989. december 2-ára hívta össze első tisztújító gyűlését. Az összejövetelre meghívták az alapítótagokat is; 56 főnek emléklapot adtak át. Az ünneplők az elmúlt esztendők eseményeiből, a kampányanyagok relikviáiból összeállított filmet és kiállítást is megtekintették.

Az igazságkeresés, az igazságosság megteremtése ma a baloldal célja. A reformfolyamatok, még ha népszerűségcsökkenéssel is járnak,  a szocialisták bíznak abban, hogy az emberek megértik szükségességét. Emiatt bizalmi szavazást kértek a küldöttgyűlésen. A jelenlévők egyhangúlag álltak ki a reformfolyamatok mellett, közölte Tarr Ervin.

Antalicsné Joó Zsuzsanna elnökségi tag elmondta, a szocialisták városi szervezete felháborítónak tartja, míg a Fidesz szociális népszavazást kezdeményez, addig a helyi fideszes többségű közgyűlés az inflációt jóval meghaladó áremelést határoz meg a jövő évi közműdíjak esetében. Riogatja a családokat a drasztikus áremeléssel, amikor a kormány csak 5 százalékos lakossági gázáremelést tervez 2008-ra.