Aztán eljött a várva várt pillanat, és krampuszok kíséretében megérkezett a jó öreg, akit a gyerekek dalokkal és versekkel köszöntöttek. Cserébe nem maradt el az ajándék szaloncukor.
Az immár harmadik éve megrendezett program hátterében valódi jótékonykodás áll. A pedagógusok közreműködésével az összes, Kertvárosban tanuló hátrányos helyzetű iskoláshoz és óvodáshoz eljutott a meghívó az ünnepségre. A szervezést Bogdán Marianna, az ÁMK igazgatója vállalta fel, az édességektől duzzadó csomagok szponzorait Rigó Csaba képviselő kereste meg.
– A munkám során kapcsolatba kerülök olyan emberekkel, akiknek módjában áll a jótékonykodás. Mikulás és advent idején még könnyebb támogatókat találni nemes célra, így egy jóakaró adománya az én közreműködésemmel jutott el a gyerekekhez – mondta titokzatosan Rigó Csaba.
Az adományozó kilétére nem derült fény, ami így még nemesebbé teszi a gesztust. Lapunk értesülése szerint a felajánlott összeget Rigó Csaba képviselői tiszteletdíjából egészítette ki.
A csomagok kiosztásában közreműködtek a nyugdíjasklub tagjai.