Puskin Kuckó

puskin artmozi


Gyerekbérlet a hétvégi programokra

A Puskin mozi több éve dolgozik azon, hogy a gyerekközönség számára színvonalas rendezvényeket kínálhasson minden hétvégén.

2012-ben megszületett végre a tízalkalmas Kuckó-bérlet is, amely a Puskin összes gyerekprogramjára érvényes. A bérletet 2012. június 30-ig lehet felhasználni. A tízes bérlet nem tíz előadást, hanem tíz jegyet jelent. Tehát, június 30-ig mozira, bábelőadásra vagy koncertre lehet vele jönni, amíg a bérleten „egység” van. (Pl. egy négyfős család februárban jöhet egy koncertre, és felhasználhat 4 egységet a bérletről. A következő hónapban, egy bábszínházi előadásra hozza az egyik szülő mindkét gyereket stb).

A bérletek korlátozott számban kaphatók, kizárólagosan bérletes előadás nem lesz, azaz minden előadásra lehet jönni bérlet nélkül is, de a legjobb helyeket a bérletes vendégek számára tartjuk fenn.

A Puskin-kuckó programjai 2012. január-június

 

Legkisebbek mozija

A Puskin mozi 2010. szeptembertől indította útjára a legfiatalabb korosztálynak szóló hétvégi vetítés-sorozatát, Legkisebbek mozija címen.

A kicsik (3-6 év) számára a hétvégi vetítések 10.00 órától indulnak gyermekbarát környezetben (csökkentett hangerő, kis jelzőfény) nyitott ajtók mellett, biztosítva így, hogy a vetítés alatt bármikor ki lehessen jönni. Az előtérben a vetítés előtt, alatt és után, 9.30-tól 12.00-ig játszósarok várja a gyerekeket, ahol rajzolhatnak, színezhetnek és játszhatnak.

A programot az aktuális filmkínálatban szereplő-, illetve régebbi gyerekfilmek adják. A vetítés tartama 50-70 perc, ez egy teljes filmet vagy több, rövidebb epizódokból álló egyórás blokkot jelent. A jegyár egységesen650 Ft.

Nefelejcs Bábszínház

A Puskin moziban a Nefelejcs Bábszínház közreműködésével rendszeresen tartunk bábszínházi előadásokat 3-6 éves gyerekek számára.

A Nefelejcs Bábszínház célja, hogy már-már feledésbe ment értékeket ismertessen meg a kis nézőkkel. Vidám, zenékkel tarkított történeteik elsősorban óvodás, és kisiskolás gyerekeknek szólnak. Saját készítésű, nagy marionett bábjaikkal játsszák a meséket. A mesék nagyjából 50-60 percesek. Az előadások után bábsimogatásra is van lehetőség.

Zakatoló zenemozi – cinemajazz gyerekeknek

A Zakatoló Zenemozi egyedülálló mesekoncert, ahol a jól ismert rajzfilmek és diafilmek újraértelmezve, élőzenével kiegészülve jelennek meg a vásznon.

A Budapest Film Nagy Krisztián Tódort kérte fel a Zakatoló Zenemozi zenéjének megkomponálására. A zenész 2005-ben alapította a Syntax Cinema Orchestrát, Magyarország első, mai napig egyetlen mozizenekarát. A némafilmeket is gyakran kísérő együttes tagjai mind jazz- és klasszikus zenészek. A műsorban bemutatott régi mesefilmek jellegzetes zenei betéteire és dallamaira épülve egy nagy részben megkomponált, kis részben pedig  improvizált koncert készült.  A zenekar a gyerekek zenei világához illő, érdekes hangszereken is játszik, mint a kazoo, a vihardob, a tilinkó és a kalimba. A műsor után a gyerekek kézbe vehetik, kipróbálhatják a hangszereket, találkozhatnak és beszélgethetnek a zenészekkel.

A közel háromnegyed órás műsorban öt mesefilmet, többek között a Leó és Fred, a Kockásfülű nyúl, a Kétbalkezesek és a Magyar népmesék egy-egy epizódját és két diafilmet vetítenek élőzenei kísérettel.. A műsorra főleg a 3 és 10 év közötti gyerekeket várjuk, és persze bárkit, aki részese szeretne lenni ennek a nem mindennapi mozi-, koncert- és meseélménynek.

A Zakatoló Zenemozi zenészei:

Nagy Krisztián Tódor – orgona, melodika, hang
Sütő Márton – gitár
Kiss Árpád – trombita
Vereb Szabolcs – szaxofon
Palatinszky Márton – basszusklarinét
Nagy Péter – nagybőgő
Badics Márk – dob

Bonbon matiné

Tavasszal a Puskin Moziban is találkozhatnak a gyerekek és szüleik a népszerű játékos zenei ismeretterjesztő sorozattal, a Bonbon Matinéval. A mesék és a hangszerek világával ismerkedünk, kitűnő művészek muzsikálnak, Lukácsházi Győző pedig segít tájékozódni a klasszikus zene világának rejtelmeiben.

És el ne felejtsük említeni, az előadások végén minden gyerek Kinder Csoki ajándékkal távozhat.

További részletek: www.puskinmozi.hu

Alant a részletes program az első félévre.

Programok:

Időpont

 

Program

Megjegyzés

Január 29.

vasárnap

Bábszínház

Kippkopp a hóban

Február 4.

szombat

Legkisebbek mozija

Micimackó

Február 12.

vasárnap

Zakatoló Zenemozi

Jazzkoncert gyerekeknek

Február 19.

vasárnap

Bábszínház

Árisz, a kis fűnyíró

Február 25.

szombat

Legkisebbek mozija

Sammy nagy kalandja

Március 4.

vasárnap

Bábszínház

Kippkopp a fűben

Március 10.

szombat

Legkisebbek mozija

Kistücsök és barátai

Március 17.

szombat

Legkisebbek mozija

Kisvakond nadrágja

Március 25.

vasárnap

Bábszínház

Kippkopp és a tavaszi hónapok

Március 31.

szombat

Bonbon matiné

Hangszerismertető gyerekeknek

Április 14.

szombat

Bonbon matiné

Hangszerismertető gyerekeknek

Április 15.

vasárnap

Bábszínház

Kippkopp és Tipptopp

Április 22.

vasárnap

Zakatoló Zenemozi

Jazzkoncert gyerekeknek

Április 28.

szombat

Legkisebbek mozija

Mome animációs filmek

Május 6.

vasárnap

Bábszínház

Kippkopp és a Kipikopik

Május 12.

szombat

Legkisebbek mozija

Magyar népmesék

Május 19.

szombat

Zakatoló Zenemozi

Jazzkoncert gyerekeknek

Május 26.

szombat

Bonbon matiné

Hangszerismertető gyerekeknek

Május 27.

vasárnap

Bábszínház

Kippkopp és a nyári hónapok

Június 2.

Szombat

Legkisebbek mozija

Bogyó és Babóca 2

Június 10.

Vasárnap

Zakatoló zenemozi

Jazzkoncert gyerekeknek

Puskin


1053 Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos utca 18. 
Telefon: 1-459-5050 
Web: 
www.artmozi.hu