2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Csokonai Irodalmi Napok

2016. október 25. kedd, 17:11
Szerző: Nemes Norbert
Valamivel több, mit három évtizede rendezi meg a Csokonai Irodalmi Társaság a tanulmányi napjait. Az idei programot a Szent András Reumakórház kultúrtermében a barátság témájának köré szervezték.

Az alkalomra ezúttal is érkeztek irodalombarátok Franciaországból, Németországból és Ausztriából. A helyi önkormányzat képviseletében, a rendezvény fő támogatójaként, Papp Gábor polgármester üdvözölte a résztvevőket. Az első napon Kardos Gy. József nyugalmazott pedagógus, Tóth Éva és Pomogáts Béla irodalomtörténészek, Katona Csaba és Kapiller Imre történészek előadásait hallgatták meg, de a határon túli literatúra is képviseltette magát: Gálfalvi György romániai magyar író-szerkesztő, Kántor Lajos filológus-kritikus valamint Szabó Zsolt erdélyi főszerkesztő személyében.

Megnyitottak egy tó-történeti tárlatot, bemutatkozott a Pannon Tükör, a Hévíz folyóirat, a Kriterion könyvkiadó és egy új kötet is kínálta magát. A tanácskozást követően este kezdetét vette a tradicionális versíróverseny. A legszebb költeményért járó Lilla-díjat idén Balogh Robert Pécsen élő író-költő nyerte el.

A szobrot és a két főre szóló hévízi kúrázás utalványát Zalán Tibor, a Csokonai Társaság alelnöke adta át. Szécsényi Mihály történészt, egyetemi tanárt ezúttal különdíjban részesítették. A társaság céljaiért, a kultúra pártolásáért a legtöbbet tévő személynek, az irodalmi és művészeti élet kiválóságának, minden évben egy titkos szavazást követően adják át a Csokonai-díjat, amelyet minden esztendőben más szobrász -vagy keramikusművész készít el.

Az emlékplakett elismerést Tar Ferenc elnöktől Katona Csaba, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének főmunkatársa kapta meg. A résztvevők megkoszorúzták az alapító Major-Zala Lajos költő hévízi emléktábláját, majd a zárónapon, Cséby Géza költő beszéde után, a keszthelyi Amazonszálló oldalfalán található Csokonai-domborművön is elhelyezték az emlékezés koszorúját.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK