2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Európa nap a Dísz téren

2017. május 11. csütörtök, 14:26
Szerző: V.Zs.; Fotó: pP
Címkék: Közélet, MSZP
Az MSZP zalaegerszegi szervezete is megemlékezett az Európa napról. Az ünnepséget az Európa téren tartották, ahol Kiss Ferenc a helyi szervezet elnöke emlékezett arra, hogy Magyarország 13 évvel ezelőtt csatlakozott az unióhoz.

Mint fogalmazott, ők vállalják, hogy az Európai Unió tagjai és Brüsszelt nem megállítani akarják, hanem felzárkózni hozzá. László Marcell, a Societas zalaegerszegi szervezetének elnökségi tagja arról beszélt, mit jelent a fiatalok számára Európa és az Európai Unió. Egy szóval: a jövőt. Ismertette azokat a fejlesztéseket, beruházásokat, melyek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg Zalaegerszegen, majd feltette a kérdést, a több százmilliárdos fejlesztések hogyan valósulnának meg az unió támogatása nélkül.

MSZP: Inkább felzárkózni kell Brüsszelhez

Tóbiás József országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója úgy fogalmazott: a második világháború után az EU a békét hozta el, a sz6olidaritást és a szociális érzékenységet. Európa most is a béke szigete, Brüsszelt pedig nem megállítani kell, hanem utolérni, felzárkózni hozzá. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok a boldogulásukat ne külföldön keressék, hanem Magyarországon. Megjegyezte: nem érti, a városok miért nem ünneplik meg az Európa napot, amikor a polgármesterek és a politikusok a kormánytagokkal együtt büszkén vágják át a nemzeti szalagot egy-egy fejlesztés befejezésekor, amihez az Európai Unió ad támogatást, és amelyek az unió nélkül nem valósulnának meg.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK