2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Évadzáró a zalaegerszegi bábszínházban

2017. június 08. csütörtök, 20:04
Szerző: V.Zs.
Nehéz, de sikeres, és magas színvonalú szakmai munka jellemezte az idei évadot a zalaegerszegi Griff Bábszínházban. Szűcs István igazgató az évadzáró társulati ülésen arról beszélt, hogy részben új társulattal készültek az előadásokra.

Sok pályakezdő fiatal kezdett náluk, akik sokat akartak próbálni és játszani. Reggeltől estig a színházban töltötték az idejüket. Az előző évekhez képest barátságosabb környezetben, kicsinosított előtérrel várták a nézőket (óvodásokat, iskolásokat és a felnőtteket is) . A Ludas Matyit játszották a legtöbbször, 64 előadást tartottak az élőzenés darabból.

Több mint 35 ezer néző, 330 előadás a Griff Bábszínházban

Az igazgató megjegyezte, egyre több az élőzene kísérettel készült előadás, a Szépen szóló babukamadár című darabból például gyönyörű lírai előadás született. Kiemelte még a Lenka és Palkó, a Misi Mókus kalandjai, A 3 emeletes mesekönyv sikerét, valamint szólt arról is, hogy egyre több fesztiválra hívják a bábszínházat, ami munkájuk elismerését jelenti. Külföldi szerepléseik közül kiemelte a Japán utat, ahol szintén sikerrel szerepeltek.

És mit mutatnak a számok? Több mint 35 ezer néző volt ebben az évadban és 330 előadást tartottak. Hatszázzal több, vagyis 4 ezer 862 bérlet fogyott és 3 ezerrel nőtt a fizető nézők száma, vidéki előadásokra 114 esetben került sor. Az előző évadhoz képest 15 százalékos a „nézőszám” emelkedés. Különböző pályázatokon mintegy 4 millió forintot nyert a bábszínház. Szűcs István megjegyezte: sajnos vannak olyan települések a megyében, ahol még nem játszottak, nem hívták őket, példaként Nagykanizsát hozta fel.

Elismerések átadására is sor került: könyvjutalomban részesült a legtöbbet játszó színész, B. Szolnok Ágnes, aki 194 előadásban volt jelen. A társulat szavazatai alapján az évad legjobbja elismerést Kosznovszky Márton kapta.

Az évadzáró társulati ülést köszöntötte Vigh László országgyűlési képviselő, aki gratulált az elért eredményekhez és bíztatta a társulatot, hogy minél több településre jussanak el, hiszen a bábszínház indításakor is az volt a cél, hogy a megyében is bemutassák az előadásaikat. Tolvaj Márta alpolgármester az önkormányzat nevében gratulált a sikerhez és megjegyezte: nagyon jó döntés volt 13 évvel ezelőtt a bábszínház létrehozása Zalaegerszegen.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK