2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Hogyan tartsuk meg munkatársainkat?

2017. május 05. péntek, 11:03
Szerző és fotó: Antal Lívia
A munkaerő megtartásának fontosságáról, valamint a hatékony álláshirdetésekről, illetve annak buktatóiról esett szó a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Karrieriroda és Diákcentruma által szervezett HR-Café találkozón.

A rendezvénynek az idén 25 éves fennállását ünneplő AQ Anton Kft. adott helyet. Az 1990-ben egyszemélyes magánvállalkozásként induló zalaegerszegi céget dr. Németh András ügyvezető igazgató mutatta be a jelenlévő HR-vezetőknek és foglalkoztatásügyi szakembereknek. Elmondta, a cég stratégiailag a speciális és high-tech ipari szegmenseket célozza meg. A szerszámgyártással, műanyag alkatrészek gyártásával és speciális fémmegmunkálással foglalkozó vállalat 2015 novemberétől az AQ Group AB cégcsoport tulajdonában működik. Termékeit az energia-, autó- és elektromos ipar jelentős nagyvállalatai számára értékesíti. Jelenleg 450 főt foglalkoztat. A cég stabil termelési tevékenységet folytat, melyben fontos szerepet tulajdonítanak a nagy tudással rendelkező, motivált munkatársaiknak.

Kérdések és válaszok a HR-Café találkozón

Dr. Németh András ügyvezető igazgató és Németh-Horváth Kata, a ZFOK irodavezetője köszönti a megjelenteket.

A munkavállalók a vállalkozások erőforrásai, éppen ezért alapvető kérdés a dolgozók megtartása. Erről Katona Izabella, a Human Matrix Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője beszélt. Mint mondta, a nemzetközi kutatások alapján kifejlesztett vállalatfejlesztési diagnózis olyan gyors és anonim eszköz, mely a munkavállalók szemszögéből vizsgálja a vállalati hatékonyságot. Az elemezés feltárja a dolgozók egyéni elköteleződését, motiváltságát és a ki nem aknázott tartalékokat. Olyan kérdésekre kér választ, melyek a legfontosabb munkahelyen tartó tényezők a dolgozók szerint, ehhez hogyan áll a cég vezetése, mikor és minek a hatására fontolná meg komolyan a dolgozó, hogy elmegy, mekkora megtartó ereje van a bérnek és az egyéb juttatásoknak, továbbá a nem pénzbeli motivációs lehetőségeknek.

A kutatások szerint egy-egy munkavállalóban 40, de akár 60 százalék kihasználatlan potenciál is lehet, melynek érdemi kiaknázásával a vállalatok képletesen megkétszerezhetik dolgozóik létszámát. A vállalatfejlesztési diagnózis eredményeinek felhasználása éppen ezért jelenthet megoldást a munkaerőhiány belső megoldására, hangsúlyozta az előadó.

Hajcser Lívia, az AQ Anton Kft. HR-vezető a rendezvény házigazdája érdeklődésünkre elmondta, HR-Café találkozók megszervezését Németh-Horváth Katával, a ZFOK irodavezetőjével együtt gondolták ki. Szívesen vállalták, hogy az első céges találkozó helyszíne vállalatuk legyen. Ezért is szolgált örömükre, hogy sokan eljöttek a tanácskozásra, melyet gyárlátogatással zártak.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK