2018.02.19., hétfő - ZsuzsannaZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Ruhák, játékok gyerekeknek

2018. február 04. vasárnap, 18:42
Szerző és fotó: Antal Lívia
Téli meleg ruházatot és játékot kaptak a megye három szociális intézményében élők a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete jóvoltából, mely jótékonysági akcióhoz csatlakozott a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete.

Az adományokat a megyei gyermekvédelmi központ zalaegerszegi gyermekotthonában adták át. A szervezést és az adomány kiszállítását a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete koordinálta. Tóth Gábor alelnök elmondta, folytatják a közös munkát, még inkább az adott célcsoport igényeire való odafigyeléssel. Dudás Gyula, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke szintén megerősítette ezt a szándékot. Mint mondta, több ilyen intézmény is van a megyében, amelyeket a jövőben segíteni szeretnének az ott felmerült igények alapján.

Presits Pálné, kehidakustányi intézmény dolgozója, Barabás Benita és Orsós Vanessa, Tóth Gábor alelnök, Rigó Márton elnök, Györe Edina igazgató, Dudás Gyula elnök

Ezt most is megtették, hiszen az összegyűjtött téli ruhákat, kabátokat, nadrágokat, pulóvereket és játékokat a Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény, a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény ellátottjai, valamint a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat szakmai egységeiben élő gyermekek kapták.

Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége igazgatója köszönte meg az újabb adományt a két civil szervezetnek. Mint mondta, ez nem az első akció tőlük, ami azt is bizonyítja, hogy nem csak karácsonykor, hanem más alkalmakkor is gondolnak az állami intézmények lakóira. A főigazgatóság által fenntartott intézményekbe folyamatosan kerülnek be gyerekek és felnőttek, így az igények is állandóan változnak. Az ilyen felajánlásokkal pedig szebbé és könnyebbé tehetik az itt élők mindennapjait.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK