Utoljára frissítve
2005.04.23.

A felsősófalvi református templom a 13A műút mentén (tőle balra)található dombháton épült. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván. A templom mai formáját 1803-ban kapta. Az átépítés során 14. századi gótikus kő ajtókereteit megtartották. A zsindellyel fedett, 1750-ben épült kőkerítés keleti oldalán három bejárat nyílik: kettő a cinterembe, a középső pedig zsindelyfedeles portikusz közvetítésével a toronyhoz vezet. A templom nyugati oldala sokszögzáródású, középrészén kőkeretes, csúcsíves kapuzat található. A torony a keleti homlokzaton áll, magassága 23 m, falazatán kétszeri magasítás nyomai láthatók (az alsó rész 1669-ben, a középső 1779-ben, a felső 1812-ben épült). A toronybelső cserefagerendázatának ácsmunkája ritkaságszámba megy. Az órát 1823-ban szerelték a toronyba. Két harangja van (1908, 1931). A templom belsejében pillérekre épített két karzat vm, ebből a keletin rokokó orgonaszekrény látható. Az északi falon szentségtartó fülke található. A javítások évei: 1816 (a cseréptetőt bádogra cserélik), 1845, 1897, 1932, 1969, 1971, 1994. A templomkert déli előterében 1993-ban kőből faragott emlékművet emeltek.

Sófalva középkori temploma

Felsősófalva mai, református temploma helyén állt Sófalva középkori temploma, mely a két (Alsó- és Felsősófalva) település anyaegyháza volt a XVIII-XIX. század fordulójáig, Alsósófalva teljes önállósodásáig.

A legfrissebb kutatások eredményei alapján tudjuk, hogy Sófalván már a XIII. században állt egy félköríves szentélyzáródású, késő román kori templom, amely a XII-XIII. század fordulója körül betelepült székelység első egyházai közé tartozik a vidéken. Ma ez a félköríves szentélyrészlet a legkorábbi egyház-építészeti elem, amelyet ismerünk a Sóvidékről.

A középkori templomnak néhány épületelemét beépítették a múlt század elején épült templomba. A templom ÉNy-i, csúcsíves, hengertagos ajtókerete a román és gótikus stílus közti átmenet jegyeit hordozza magán; valamikor a XIV. század közepén faraghatták. A középkori templom máig megmaradt legszebb faragványa a DNy-ra nyíló, szemöldökgyámos, körtetagos, jó minőségű andezitből faragott ajtókerete. Ez, a templom ÉK-i falába beépített félköríves szentségtartó fülkével együtt a gótika terméke.

A késő román kori templomot valamikor a XV. század folyamán átépítették, valószínűleg szentélyét is kibővítették, talán be is boltozták, bár erre utaló faragványokat nem ismerünk. A reformáció és az újkori újjáépítés sok mindent elpusztított. A középkori templom kegytárgyai közül szintén nem maradt meg mára semmi.

A XVI. század második felében, Sófalva a Sóvidék többi településeihez hasonlóan áttér a református hitre; ez máig meghatározta a két település vallási hovatartozását.

Egyházilag Parajd 1669-ig Sófalvához tartozott. A sófalvi templomot és javait először 1644-ben említik. Sófalva jelentősége egyházilag a XVIII. század közepén nő meg, 1746-1761 között esperesi székhely, az udvarhelyi egyházmegye élén Sófalva lelkésze, Csernátfalusi Márton áll.

Mai temploma megtartotta a középkori templom K-től D felé 40° -kal eltérő tájolását. Keleti tornyos, nyugaton sokszögzáródású. A tágas belső tér stukkódíszes, hevederes, lapos boltozata toszkán falpillérekre fut le. A templomtér keleti és nyugati felében karzatok állnak, a keleti karzaton rokokó orgonaszekrény látható.

IRODALOM
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest. 1981. 125-130.
Nagy Géza: A Sóvidék reformációja. Református Szemle 50 (1957). 359-365.
Sófalvi András – Szász Tibor András: Sófalva középkori temploma. Hazanéző 11 (2000). 2. sz. 5-10.