|
|
||
                  
Utoljára frissítve |
Sóvidék erdő- és legelő gazdálkodásáról, valamint a közbirtokosságról (a székelység tulajdonáról).A székely nemzet sajátos jogrendszere, sajátos jogi szabályozása történészek jelentős részének felfogása szerint, azzal függ össze, hogy a székely nép Árpád fejedelem vezette honfoglalást megelőzően is már itt élt a Kárpát-medencében. „A székelyek, mint első honfoglalók, nemek és ágak szerint telepedtek meg Erdély keleti részén, azon a földön, melyet aztán róluk Székelyföldnek (terra Siculorum) neveztek.” Azokat az ősintézményeket vitték magukkal, melyek Magyarországban a vezérek korában voltak érvényesek. Innen van, hogy jogi intézményeik régebbiek, mint a magyar királyság alkotmánya. A földet, melyet megszállottak, közös nemzetségi tulajdonul bírták és használták, vadászat, halászat, marhatenyésztés és a folyók völgyeiben s az új irtoványokon földmívelés céljára. A nemzetségi és törzsszervezet, melyet a királyság intézménye Szent István alatt a magyarság között megszüntetett, a székelyek között tovább is fennállott s a hivatalok viselése még a XVI. század folyamán is nemek és ágak szerint váltakozott. Miként azt Verbőczy törvénykönyve is említi.” (dr. Szádeczky Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya, Budapest 1927., 25.old.) A feudális tagozódás bekövetkeztééig a székelyek, akárcsak a honfoglaló magyarok közösen birtokolták földjeiket, a föld, a legelő közös tulajdonban volt. „Ezekből következtethető, hogy eredetileg a nemek és ágak minden székely székben megvoltak (ha tán némi eltéréssel is). A hasonló nemek és ágak előfordulása a különböző egymástól távol eső székekben arra is enged következtetést, hogy a székelyek nem egyszerre szállották meg egész Székelyföldet s nem egyszerre telepedtek meg minden székben. Ha úgy történt volna, valószínű, hogy nemzetségek szerint osztották volna fel az egész területet s nem fordulna elő ugyanaz a nemzetség Maros-, Kászon- és Kézdiszékben, egymástól oly távol.” ( Dr. Szádeczky: i.m., 27. old.) A székely törzsek, nemek és ágak eleinte közösen birtokolták a földet, majd lassan a közösségi tulajdon nemekre és ágakra bomlott, a faluközösségek létrejöttével pedig a kisebb közösség rendelkezik egyre inkább a földdel. „A székelyek a megszállott területet eleinte közösen bírták nemzetségi földközösség alapján. Miután a földmívelésre tértek át s falvakat alkottak, a nemzetségi földközösség helyébe a falvak szerinti földközösség lépett. E szerint a falunak közös földbirtoka volt, melyet évenként, vagy nagyobb időközökben felosztottak a falu lakosai között mívelés céljából, a legelők között maradván. A felosztás sorshúzással t. i. nyilvonással történt, az ilyen földet «nyilföld-nek, falu nyilá»-nak nevezték.” (Dr. Szádeczky: i.m. 27. old.) A székely faluközösségek létrejöttéről már a XIII.-XIV. század dokumentumai is tudósítanak. A XV. század dokumentumaiban pedig egyre gyakrabban fordul elő egy-egy faluközösség létezése. A székely faluközösség erős hagyományainak példája Sófalva (a későbbi Felsősófalva) és Zetelaka, amikor Báthori István erdélyi vajda hatalmaskodásai miatt 1492-ben - e két erős faluközösség - panasszal fordul II. Ulászló magyar királyhoz. A királyhoz címzett panaszlevélben a sófalvi és a zetelaki székelyek a panaszkodáson kívül régi szabadságjogaikra hivatkoznak s ha nem is fogalmazták meg tételesen, de a régi szokásjogra hivatkozva ismerik, hogy „Vannak azonkivűl az erdélyi részekben schytulok, kiváltságos nemesek; kik a scytha néptől, ennek Pannoniába lett első bejövetelkor származtak és kiket mi rontott szóval siculoknak, magyarul székelyeknek nevezünk; teljesen különböző törvénnyel és szokással élők, a hadi dolgokban nagyon jártasok; ”(Werbőczi István: Tripartitum, a dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve, Téka könyvkiadó, Bp. 1990. 485 old.). Az egyik legfontosabb joga a székelységnek, hogy az ökörsütésen kívül nem adóznak, adót nem fizettek, a hazát védve vérrel fizették meg az adót. A sajátos székely törvények egyik fontos eleme a föld altalaji és felszíni kincseinek a korlátozás nélküli használata. A föld felszíni kincseinek szabad használata, a székely faluközösségek keretén belül szabályozott formában történt. Sajnos a rovásírással írt feljegyzések az intoleráns hatalom miatt zömmel elpusztultak, ezért az általunk ismert első rendelkezések csak a reformáció elterjedése után jelennek meg. Udvarhelyszék bírósági jegyzőkönyvei között már 1589-ben feljegyzik a Falu Erdeje, vagy a szabad nyomás kifejezést. Természetesen a falu közösségi erdejének 1589-ben való feljegyzése nem azt jelenti, hogy csak ilyen későn jött volna létre e közösségi tulajdonforma, csak írásos feljegyzéseket nem találunk ennél korábbiakat. A közösségi erdőt vagy a falu erdejét később közbirtokosságnak nevezték, maga a kifejezés csak jóval később születik meg. A XIX. Századot megelőzően a székelyföldi falu közösségi erdejét, vagy csak egyszerűen falu erdejének nevezték, vagy több falu esetén ismerjük az aranyosszéki székely erdőt, Marosszék közhavasát, Udvarhelyszéken tizenhét falu havasának erdejét, illetve Kézdiszéknél kilenc falu erdejét, stb. „A közbirtokosság a székelység emlékezetében azt a gazdasági erőt jelképezte, mely a Keleti-Kárpátok lakói számára faanyagával és legelőivel erőforrást jelentett, ezen földművelésre kevésbé alkalmas tájon a székely családok számára, a létért és a megmaradásért folytatott küzdelemben. A közbirtokosság kapcsolatban volt az erdők, legelők feletti több százados közösségi használattal és tulajdonnal. A letelepedés utáni századokban mind a szántó, mind pedig az erdők és legelők a falulakók közös tulajdonát képezték A szántóföldeket évente vagy háromévente, esetenként pedig emberöltőként, a katonai státusnak megfelelően felosztották a közösség tagjai között: a gyalogkatonák egy nyílföldet a lófők, két vagy három nyílterületet, míg a főnépek 3-5 nyílföldet kaptak a közösség szántóiból és kaszálóiból, aszerint hogy három vagy öt páncélos katonával jelentek meg a hadban.” (Garda Dezső: A falutörvénytől a közbirtokosságig. Gyergyóújfalu monográfiája. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda.1998, 194. old). A magyar országgyűlés 1871-ben elismeri az erdő és legelő közösségeket, majd 1886-tól négy típusát pontosította jogi szempontból:
Már az 1879-es évi erdőtörvény rendelkezései is szólnak a közbirtokossági erdők szakszerű kezeléséről, ugyanis maguknak az erdőtulajdonosoknak kellett gondoskodjanak az erdővel kapcsolatos gazdálkodásról. (Lásd még: Garda D., Birtalan Á., Ráduly R., Tamás S.: Tájékoztató és gyakorlati útmutató, T3 Info Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000) Sajnos az arányosítási törvényként is ismert jogszabály még nagyobb aránytalanságokat szült, ugyanis a magyar törvényhozás nem ismerte a székely jog elemeit és úgy próbálták arányosítani az addig csak nyílanként felosztott és nyilvántartott területeket, hogy ezzel még nagyobb aránytalanságokat szültek. Az arányosításkor a más mezőgazdasági területeken saját tulajdonként birtokolt földek nagyságát és arányát vették alapul, így a közösségi, közbirtokossági erdők résztulajdonának újraelosztásakor az addigi arányokat megváltoztatták. (Lásd még: Garda Dezső: A székely közbirtokosság, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002.) Sóvidék erdő és legelő gazdálkodása a XIX. század végén a kor színvonalán az elsők között hozta létre közbirtokosságaikat. Sóvidék jelentős közbirtokosságai: Alsó- és Felsősófalva, Atyha, Parajd, Korond. Szintén a Sóvidékhez tartozik, de már nem Udvarhelyszékhez köthető Marosszék Közhavasa, mely közbirtokosság Szovátán székel ugyan, de 124 marosszéki település közös erdőtulajdonát képezi. A közbirtokosságokon kívül minden sóvidéki településnek egyházi és tanítói erdeje is volt. Az első világháború után az 1921-től földreform főleg a magyar tulajdonosokat sújtotta, hiszen román állami érdekből a közbirtokossági erdőket is megcsonkították. Az 1940-es bécsi döntést követően a székely közbirtokosságok új erőre kaptak, mivel lehetővé tették a közbirtokosságok erdőbirtokossági társulását. A második világháború végén a közbirtokosságok megadóztatása egyre inkább ellehetetlenítette a gazdálkodást, a székelység ősidőktől tartó közösségi jussát 1948-ban a „szocialista alkotmány” egy tollvonással megsemmisítette. A román parlament a 2000. 1. sz. törvénnyel lehetővé tette, ha bizonyos megszorításokkal is, az eredeti földtulajdon, így a közbirtokossági erdők visszaszerzését. Ebben a munkában oroszlánrésze volt Garda Dezső parlamenti képviselőnek. Hozzá csatlakozott számos más parlamenti képviselő is, akik közül megemlíthetjük: Birtalan Ákos, Ráduly Róbert Kálmán és Tamás Sándor urakat. E törvény jóvoltából a közbirtokosságok élete újból beindulhat, most már csak a székely közösségeken múlik, hogy élni tudnak-e jogaikkal és lehetőségeikkel. Sóvidéken jelenleg településenként az alábbi erdő-közbirtokosságok léteznek:
- Felsősófalva 890 Ha, Érdemes megtekinteni végül néhány szemelvényt Felsősófalva közbirtokossági, tanítói és egyházi erdejére vonatkozó iratokból és néhány térképet a XIX. sz. végéről. Szekeres Lukács Sándor |
|
