Utoljára frissítve
2005.04.23.
Webmester

A sóvidéki sóbányászatról ...

Hol is lehetne szebb hazája a “székely” sónak? Erdélyország keleti részén, a Székelyföld “Sóvidékén”, a Görgényi-havasok lábánál, egyszer…, nagyon régen…, valaki sóra bukkant.

Talán igy is kezdődhetne a székely sóbányászat története

Sóvidék településeinek többféle történelme van. Egyiket sóba írták. A területén megtelepedő népek mindennapjait alapvetően meghatározta a vidék ásványkincse, a só. Európában alig van párjuk a Sóvidék csodálatos, só létrehozta természeti képződményeinek: a sószikláknak és sóstavaknak. Mindennek ellenére a sóvidéki sóbányászatról nagyon szórványosak az ismereteink; ezek egy része eleve bizonytalan feltételezéseken alapszik. A sóvidékiek fő foglalkozása a múltban az állattenyésztés mellett a sóbányászat és sókereskedés volt, a kettő általában szorosan összekapcsolódott. 

Ez mondható el pl. a középső bronzkori nagyállattartó Wietenberg-kultúra népességéről is, melynek lelőhelyeit szerte a Sóvidéken megtaláljuk.
Sóvidék területének a római limestől K-re való fekvése, valamint az a tény, hogy a területről nem ismerünk egyetlen hiteles római kori régészeti leletet sem, nem támasztják alá azt a régi keletű feltételezést, hogy Sófalva-Parajd illetve Szováta környékén a római korban sót bányásztak.

Történeti, nyelvészeti és régészeti források nem bizonyítják a kora Árpád-kori sóbányászati tevékenységet a Sóvidéken.

A székelység XIII. századi betelepülésével a terület kimarad a középkori királyi sógazdaság szervezetéből. A székelység ingyen sóját a sóvidéki és Homoród-menti sólelőhelyekről kapta 1562-ig. Ennek megfelelően a sóvidéki sóbányászat középkori története a székelyföldi sóbányászat történetétől nem választható el, csak ezzel együttesen elemezhető; mindenkor a középkori székely társadalomfejlődés és gazdaságtörténet függvénye volt. A XV. századtól a székelység elkezd a szomszédos szász székekben a sóval kereskedni. A fokozatosan felívelő sókereskedést az 1562-es felkelés töri meg, ekkor a közszékelységet megfosztják ingyenes sóhasználati jogától. Az erdélyi fejedelemség korszakában a székelység ősi jogát, ha korlátozásokkal is, de többnyire még gyakorolhatja. A sószállítás egyik fontos útvonala évszázadokon keresztül a Felsősófalva felett a Görgényi-fennsíkra kapaszkodó “Só-útja” volt, ez kötötte össze a Sóvidéket Gyergyóval. A sófalvi-parajdi sókitermelés a XVIII. század elejétől a Habsburgok monopóliumává válik. A század második felétől kezdik el - az Európában már félévszázada alkalmazott - felszín alatti sókitermelést, a harang (süveg) alakú aknákban. A korábbi, felszíni sófejtés költségeihez viszonyítva, ez a só jelentős drágulásához vezet, még gyakoribbá válnak a sólopások. A felszín alatti sóbányászat ösztönzőleg hat a sóvidéki bivalytenyésztésre.

A sóvidéki sóbányászati és sókitermelési tevékenység soha nem egyetlen település foglalatosságát jelentette. A középkorban a székelység nagy része innen termelte ki és hordta ingyen sóját. 1562 után a Homoród-menti és a szovátai aknákat bezárták, a sóvidéki sókitermelés irányítására a fejedelmi kincstár Sófalván sókamaraispáni hivatalt állított fel. A XVI. században, a sólelőhelyek szomszédságában létrejött Parajd a XVIII. századtól válik a sóvidéki sóbányászat centrumává, a mai fejlődési kép ezzel veszi kezdetét.
A Sóvidék gazdasági és társadalmi fejlődésére mindig is rányomták bélyegüket a – sok szempontból kedvezőtlen – természetföldrajzi viszonyok. Fejlődését nagyban befolyásolta periférikus fekvése, a rossz közlekedés és a mindenkori politikai viszonyok.

Ez a sóbányászati tevékenységet is alapvetően meghatározta. A Sóvidék dinamikus fejlődése az újkorban indult meg, részben éppen a sóbányászat és turizmus fellendülése révén. 

Egyéb részletek a dr. Szekeres Lukács Sándor Kodáros Kincsei című könyvéből:
Só és történelem
A sófalvi sókamarásokról és Székely Mózes erdélyi fejedelemről
A sófalvi sóbánya helyzete Székely Mózes fejedelemsége után
Sófalvi sókamara és sóbánya az Erdélyi Fejedelemség idejében

Sófalvi András