Utoljára frissítve
2005.04.23.
Webmester
Innen meghallgat- ható ízelitőül, ill.
MP3-ban letölt- hető egy néhány jellegzetes sóvidéki népzene.
Hallgasd csak ezeket a
szép régi dallamokat!
Juli néni, a falu egykori jókedvű
öregasszonyának utolsó szalagra rögzített dala. (MP3-ban)
Szekeres Balázs bácsi énekel. (MP3-ban)
Legényes. (MP3-ban)
Ha nincs mp3 zenehallgató
szoftvered, töltsd le innen a az ingyenes
(1,85 MB)
Winamp-ot!
|
Immár hagyománnyá vált Felsősófalván a nyári tánctábor
megszervezése. Itt az aktuális táborrról az ismertető!
Felsősófalván az idén 2004. július 18-25. között
kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő tánctábort. Ez a
szinte mesebeli hely mintegy mágnesként vonza az embert, így nem csoda,
hogy aki egyszer eljön ide, újra visszavágyik. A résztvevők száma minden
évben nő, a tavaly több, mint 200-an vettek részt.
A
táncos lábú fiatalok Imre Béla, Bodó-Bán János, László Csaba, Mátéfi
Csaba és táncos párjaiktól tanulhatnak sóvidéki, nagybúni és
kisküküllőmenti magyar és román táncokat.
Az énekekett a széphangú László Anna Ildikó fogja tanítani, a
zenészek pedig a a székelyszenterzsébeti, a szászcsávási, a
homoródabásfalvi hagyományörző, a Csalóka, a Palló és az Üsztürü
zenekaroktól leshetik el a muzsikálás apró fortélyait.
De nem csak nappal izzadhatnak a táncosok, énekesek, zenészek, mert az
esti táncházak hangulata senkit sem hagyhat hidegen. Aki aztán ennyi
bulizás után sem fáradt, az átballaghat az út menti kocsma-presszóba és
ott kedvére mulathat, amíg a kedve s a lába bírja.
De van lehetőség túrázásra is a hegyekben, vagy az érdeklődők
ellátogathatnak
Korondra, vagy éppen
Parajdra egy szervezett sóbánya-látogatásra, vagy pedig
Szovátára, egy kis sósvizes fürdésre a Medve-tóba. Este aztán
újra együtt lehet a banda és a szenterzsébeti zenekar sóvidéki
muzsikájára, a szászcsávási zenekar Küküllő mentijére táncolhatják a
résztvevők a tanultakat.
A tábor előzetes programja:
Táncoktatás:
sóvidéki, nagybúni és kisküküllőmenti magyar és román táncok
Szásznagyvesszős, Szentbenedek, Magyarforró
táncok kezdőknek és haladóknak.
Oktatók: Imre Béla, Bodó-Bán János, László Csaba, Mátéfi Csaba és táncos
párjaik NÉPDALOKTATÁS: László Anna Ildikó
Népzeneoktatás: vonós hangszerek, cimbalom
Irányító: Sinkó András
Muzsikálnak: a székelyszenterzsébeti, a szászcsávási, a
homoródabásfalvi hagyományörző, a Csalóka, a Palló és az Üsztürü
zenekarok.
Meghívottak: Barabás László, Szalay Zoltán, Pávai István, Szász
Tibor.
Tábori programok:
- udvarhelyszéki, és kisküküllőmenti tánccsoportok, zenekarok és
egyéni eloadók
- táncos műsorok, produkciók: A Só útja - Nagyváradi Filharmónia Magyar
Néptánc Tagozata (a parajdi sóbányában), a Pipacsok és az Udvarhely
Néptáncmúhely műsorai
- helyi kézműves foglalkozások megtekintése
- videovetítés, film és lemez bemutatók " esténként táncház (minden
táncházban adatközlők lépnek fel)
- szórakoztató programok
- kirándulási lehetőségek (Szovátára a Medvetóhoz, a parajdi sóbányába,
a korondi kerámiaműhelyek megtekintése)
- sóvidéki lakodalmas
Részvételi díj:
120 EUR (támogatás nélkül)
65 EUR (támogatással; ezt az alapítványoktól kapott segítségből csak a
Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és a volt Jugoszlávia
országaiból érkező magyaroknak tudjuk biztosítani).
Kedvezmény: (csak azoknak, akik a tábor egész idejére
fizetnek):
- 20 fős csoportok esetében egy, 35 személyes csoportoknál két személy
díjmentesen vehet részt a táborban;
- 40% óvodás gyermekeknek.
A részvételi díj magában foglalja az ellátást (reggeli, ebéd, vacsora),
az oktatási díjat, a tábor rendezvényein való részvételt, valamint a
szállást (sátorhely). Külön igényre és díjazás ellenében családoknál
való elszállásolást is biztosítunk (4 EUR-nak megfelelő lej fejenként
egy éjszakára).
Jelentkezési határidő: 2004. július 1.
A korlátozott számú helyek miatt a határidő után érkezett
jelentkezéseket, illetve a be nem jelentke zett személyeket nem
fogadhatjuk. Kérjük levélben olvashatóan feltüntetni: név (csoportok
esetén névsor), pontos cím, milyen kedvezményre tart igényt, zenészek
milyen hangszeroktatásra jelentkeznek, vegetáriánus étkezést igényel-e,
milyen szállásra tart igényt.
A jelentkezéseket a következő címek egyikére kérjük:
László Csaba, 4179 Ruganesti (Rugonfalva) 82, Románia
tel: +40-266-242927 vagy +40-744-632669 (mobil)
fax:+40-266-242004, e-mail:
laszlocsaba@kabelkon.ro
Web: www.knet.ro/pipacsok
Kapcsolódó linkek:
Táncházprogramok
Székelyföldi
Tánctábor alatt tanult népdalok
Tánctábori
fotók |