A kövek beszélnek
Erdély Sóvidék Felsősófalva Egyház Iskola Teleház Faluturizmus Rendezvények Fotóalbum Vendégkönyv Virtuális piac Linkek Testvérfalu Hírek Tánctábor Levelezés Térkép Tartalom Könyvészet

Újdonságok Könyvajánló Tánctábori fotók Építés alatt

Utoljára frissítve
2005.04.23.
Webmester

A felsősófalvi templom északkeleti kapuján levő illesztőjegyek rovásírásos  jelnevekként való értelmezése

         Az első felsősósófalvi templom a XIII. században épült román stílusban, félköríves szentéllyel, főajtóval és szentképtartó fülkével. A XV. században az oltárrész körüli helyet visszabontották, és nagyobb méretű gótikus szentélyt építettek, sekrestyével.
         Az 1770-es években a szentélyrészt összekötik a külön álló toronnyal, ekkor változtatják meg a főbejárat helyét. Kibontják, és más helyre helyezik át a félköríves kaput. A felső bal idomkövet „átszabva”, keskenyítik a bejárati nyílást, mely ez által csúcsíves formájú lesz. Az újra beépítést megkönnyítendő látja el a hajdani mester a köveket illesztő jegyekkel.
         Az 1802-es évben bekövetkezett nagy földrengés után az eredeti templomot biztonsági okokból teljes egészében elbontják és újraépítik. A kaput újból felhasználják. 1998-ig vastag, gipszes vakolat réteg takarta.  Ezt a külső javítások idején saját kezűleg távolítottam el. A vastag vakolatréteg eltakarta a hornyok igazi profilját, melyek egyértelműen utalhattak volna arra a stílusra, amelyben készültek. 1999 nyarán, a templombelsőben végzett feltárások előtt[1], nem  is volt semmi adat  vagy támpont arra nézve, hogy Felsősófalva  első temploma román (nota bene: római!) stílusban épült volna: ezért a szakemberek  a kaput gótikusnak vélték, bár a jobboldali rész aszimmetriáját nem tudták semmivel sem magyarázni.
         Látható, hogy a kőműves az újrafelhasználás során arra törekedett, hogy az ajtónyílást keskenyebbé tegye, de ugyanakkor a belépő, jobboldali ajtót elég szélesnek hagyja ahhoz, hogy a célnak megfeleljen. Minimális lefaragással, az ív köveinek felcserélgetésével érte el célját . Ennek érdekében  a jobb oldalon betoldott  kb. 10 centimétert (A), és a eredetileg (valószínűleg) koronakőnek használt 4 számú elem alul kerülő hornyait levéste, hogy gipsszel „hozzáegyenesíthesse” az alsó kőhöz (X). Így a már csúcsívben találkozó két kő találkozási felülete függőleges síkban támaszkodhatott egymásra, statikailag biztonságossá téve az egész újra-, összeillesztést.  Mindezt segítő jelek nélkül elég bonyolult lett volna kivitelezni…
 
 
         A jegyek közös technikai tulajdonsága, hogy a pallér kerülte a nehezen bevéshető ábrákat, különösen az egyenes tengelyre kis szögzáródással beérkezendő vonal használatát… Ez „torzította” ugyan az esetleges betűformát, de nem okozott semmi gondot: a vésetet a bevéső kizárólag a maga használatára készítette, egyszeri és majdnem azonnali használatra. Emlékeztető jelek voltak, melyek hozzásegítették, hogy a kellő kő kellő oldalát az annak megfelelő másik kőhöz illessze. Eddig rendbe is lett volna… De milyen jelkészletet használt?
         A keret vakolatmentesítésekor megvizsgáltam a bevéséseket, de úgy éreztem, hogy erőszakolt lenne rovásírásként azonosítani. Később visszatértem a témára. Rekonstruálni akartam a jelek kiválasztásának logikáját. Pszihológiai és matematikai lehetetlenség, hogy valaki véletlenszerűen teremtsen és használjon egy több (itt hét) tagból álló jelsorozatot.  Ha a mester ösztönösen a latin betűs készletből válogatott, akkor ez azt jelenti, hogy „kapásból” használta hol felállítva, hol fektetve a latin nagybetűket - következetlenül római számokkal keverve őket.
          Ez valahol nekem nagyon bénának tűnt…
         Varga Géza sejtése volt, hogy a székely rovásbetűk túlmutatnak hangértékükön, és akárcsak az arab, héber, görög betűjelek, egy-egy szót, fogalmat is jelölnek. Egy táblázatot is megadott, melyben a jelneveket az általa felvázolt eredeztetési elvek mentén, mint végletekig leegyszerűsödött képjegyeket értelmezi. Bevallom, bár egyetértettem a gondolatmenettel, itt-ott kissé erőltetettnek találtam, mivel nem minden betűnél volt kifejtve a jelnév levezetésének logikája. Másfelől egyetlen rovásírásos emlékünk sem támasztotta alá egyértelműen ezt a megközelítést.
         A kapu vakolatréteg alól való kibontása óta eltelt években egyre több jelnévszerű rövid felirattal rendelkező tárgy került elő összmagyar területről. A népművészeti díszítőelemek szimbolikájának elemzésében is nagy, hitelt érdemlő áttörést éreztem: mindezek arra késztettek, hogy Varga Géza rovásírás-kutató  sejtését  megpróbáltam munkahipotézisként kezelni.[2] Az eredmény meglepő volt. A jegyek értelmezhetőnek bizonyultak a megadott rekonstruált jelnevek segítségével.[3]
 
 
         A  hajdani mester amikor kigondolta azt hogy miképpen alakítja át a kaput, gondolatban el kellett helyezze az egészet  térben. Meg kellett terveznie – fejben –, hogy miképpen fog állani, merre nyílik majd az ajtó, képes lesz-e elhordozni önsúlyát stb. Ne feledjük hogy mindezt a régi templom bontásából származó kövek téglák, gerendák, cserepek garmadája között! Valószínű, hogy össze is állította a csúcsíves átrendezést a földön, vízszintes síkban: a vésetek megközelíthetősége, „kézügybe esése” arról árulkodik, hogy ebben a helyzetben rótta be emlékeztetőként az illesztő- jegyeket. Ezek leginkább a nikolsburgi jelkészlettel rokoníthatóak: csak annyit jegyeznék meg, hogy legtöbb rovásábécében az „R” közbelső vonala éri a másik szárat, valamint a mindkét (nem lényeges) eltérésnél (T és R) az előbb említett hegyesszög-elkerülés esete forog fenn.
         A bal alsó kőtől indult, mely így a „tő” nevet kapta. A reá kerülő kő indítja az ív elhajlását , ezért lesz „ág”. Belőle indul a harmadik kő, még határozottabban  jobbra hajlik: ez a „szár”.     A csúcsív találkozása a „sarok”. Az ezt képző kő mindkét oldalán az  „S” jegy szerepel, nyomatékosítás végett: hiszen ez az elem hozza az átalakítás novumát, a sarkosítást, a csúcsívesítést.
         A két jobb oldali kapuláb jegyei a kövek földrajzi elhelyezkedésére utalnak.
        Az elnyújtott „Z” -re emlékeztető jegyet akár zártabb formájában P-nek (patak), nyitott szárú alakjában Ü-nek (ügy) értelmezzük, minden esetben a folyóvízre utal. A Korond pataka (vagy Nagyvíz, ahogy a helybeliek nevezik), valóban a kapu függőleges tengelyétől jobbra esik, és az azon az oldalon elterülő táj középrészének meghatározó eleme.[4]   Az „R” – mely „rét” jelnévértékkel bír, jelzi a „Rét” nevű helyet, mely a patak mentén, annak jobb oldalán terül el, nyugati irányban, amint az eligazító vázlat is jelzi. Ugyanez volt a hely neve századok óta.
 
 
A kövek beszélnek. [5]Csak türelem kell hozzá, hogy felfogjuk üzenetüket…
 
(Felsősófalva, 2004-05-16)
SZÁSZ TIBOR ANDRÁS
[1] Sófalvi András - Szász Tibor András: Sófalva középkori temploma, Hazanéző, XI.évfolyam,2 szám,2000,7 oldal
[2] lásd  Szekeres Lukács Sándor: Kodáros Kincsei, Székelyudvarhely 2002 ,169 oldal „A magyar rovásírásról és a sófalvi leletekről.” fejezet
[3] Lásd Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest ,1998,16 oldal
[4] Janitsek Jenő és Szőcs Lajos: Sófalva történeti és mai család és helynevei , Magyar Névtani Dolgozatok 164,Budapest 2000,39.o -  „…Korond vize, Korondi-patak, Nagyvíz”
[5]  A  felsősófalvi 3  új róváslelet ismertetését  és képeit lásd a  www.zalamedia.hu/sovidek  honlapon az  Újdonságok rovatban

Főoldal Fel