2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

EZE

Új elnök az EZE élén
civil

Új elnök az EZE élén

A tavaszi tisztújítást követően az idei Egerszeg búcsún „debütált” az Együtt Zalaegerszegért Egyesület új elnöke, Major Zsolt. Vele beszélgettünk.
Lokálpatrióta-díj és vásári hangulat
kultúra

Lokálpatrióta-díj és vásári hangulat

Huszonkettedik alkalommal adta át az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) a Lokálpatrióta-díjat. A város egyik legnagyobb civil szervezete a szintén az általuk életre hívott Egerszeg Búcsú keretében nyújtotta át az elismeréseket.
Átadták az idei Lokálpatrióta-díjat
kultúra

Átadták az idei Lokálpatrióta-díjat

A hagyományokhoz híven az Egerszeg Búcsú keretében került sor a Lokálpatrióta-díj, és a Lokálpatrióta-plakettek átadására. Az EZE által szervezett idei, immár XX. Egerszeg Búcsún Skrabut Éva, a Zalaegerszegi Kézművesek Háza nyugalmazott vezetője, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke kapta a Lokálpatrióta-díjat.
Vasárnap ismét Egerszeg Búcsú a skanzenben
népies

Vasárnap ismét Egerszeg Búcsú a skanzenben

Huszadik alkalommal kerül megrendezésre az Egerszeg Búcsú. Július 28-án, vasárnap 10 órától este 8 óráig várják az érdeklődőket a Göcseji Falumúzeumba, ahol a hagyományőrző programokon, kirakodóvásáron túl, sor kerül az idei Lokálpatrióta-díj átadására is.
Egerszeg búcsú a falumúzeumban
civil

Egerszeg búcsú a falumúzeumban

Mária Magdolna, a városunk védőszentje ünnepe alkalmából hagyományos búcsút tartottak Zalaegerszegen. A programok nagy része a Göcseji Falumúzeumban zajlott. Ünnepi istentiszteletre a Mária Magdolna templomban került sor, ahol a hívek először találkozhattak az új megyéspüspökkel. Illetve az olajipari múzeum is egyre inkább részesévé válik a programnak.

Mikor folytatódik a kórház felújítása?

Vannak olyan témák, események, melyek pártokon felül állnak és valamennyi állampolgárt érintenek, ezért Zalaegerszegen a demokratikus ellenzék képviselői a jövőben közösen szólalnak meg ezekben az ügyekben. Az első ilyen sajtótájékoztató az egészségüggyel volt kapcsolatos, a kérdés pedig miért áll a Zala Megyei Szent Rafael Kórház felújítása?
klasszik

Idén is Egerszeg Búcsú a skanzenben

Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület szervezésében a Göcseji Falumúzeumban július 23-án mindenkit vár az Egerszeg Búcsú. A hagyományosan a város védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére rendezett programsorozat idén is bőséges kínálattal várja a látogatókat.

EZE: Öregszik a város

A közgyűlést követő sajtótájékoztatóján dr. Kocsis Gyula, az EZE önkormányzati képviselője a képviselőtestületi döntések közül elsőként a 2016 évi zárszámadást emelte ki. A múlt évi önkormányzati gazdálkodást stabil tartja, ami kiszolgálta a város működését.
Emlékplakett Megyeri Annának
civil

Emlékplakett Megyeri Annának

Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) emlékplakettel ismerte el Megyeri Anna történész munkáját, melyet a város múltjának feltárása érdekében végzett.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK