2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Nemes Norbert

Összetett modernizálás Lentiben
közélet

Összetett modernizálás Lentiben

A mintegy 340 diákot tanító Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskolában április elején sajtóbejárás alkalmával mutatták be a közel 1,9 milliárd forintból elvégzett komplex intézmény felújítást. A térségben egyedülállónak mondott beruházás részleteiről Horváth László Lenti polgármestere, Kajári Attila, a fenntartó Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója és Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos adott tájékoztatást.
Programokban bővelkedő ősz a Balatoni Múzeumban
kultúra

Programokban bővelkedő ősz a Balatoni Múzeumban

Az egyházi és nemzeti ünnepek köréhez köthető, a tantárgyi tudást kiegészítő az „Utazó múzeum” feladat -és szerepkörét felvállaló múzeumpedagógia foglalkozások és nagyszabású kiállítások mellett többszáz éves titkokról is fellebbentik majd a fátylat a Balatoni Múzeum munkatársai idén ősszel - jelentették be az intézmény földszinti látványtárában augusztus végén.
Településmodernizálás Zalatárnokon
közélet

Településmodernizálás Zalatárnokon

Kelemen Imre jogtudós születési helyén, a felcseperedő Deák Ferenc neveltetésének községében november utolsó csütörtökén két örömteli esemény is zajlott. Egy komplett felújításon esett át a Rózsa utca 350 folyóméteres szakasza, és új eszközökkel, berendezésekkel bővült a közterület rendezését szolgáló gépparkunk – mesélte Soós Zsolt polgármester, akit a településmodernizálás egyéb részleteiről faggattunk.
Zalakaros egészségadó fürdője
életmódi

Zalakaros egészségadó fürdője

A Zalakarosi Fürdőt június közepe óta vezérigazgatóként a versenyszférából érkező Podlovics Péter irányítja, aki ezt megelőzően a telekommunikáció és a menedzsment terén, a nagy volumenű áruházi értékesítés területén is kamatoztatta tudását. Az innovatív gondolkodású szakember-akitől nem idegen az azonnali döntéshozatal, a válságkezelés, illetve a piaci viszonyokhoz való ésszerű alkalmazkodás sem- kérdésünkre elmondta: mindent megcselekszünk azért, hogy a fürdő stabil anyagi helyzete a járványhelyzettel kapcsolatos nehézségek ellenére is fennmaradjon.
Gyenesdiás gyarapodása
közélet

Gyenesdiás gyarapodása

A Magyar Falu Program (MFP) támogatásával megvalósuló fejlesztéseket ismertető sajtótájékoztató helyszíne volt a gyenesdiási községháza augusztus közepén. A nagyközség mintegy 41 milliót költhet három nyertes projekt kivitelezésére.
Új eszközpark a keszthelyi könyvtárban
kultúra

Új eszközpark a keszthelyi könyvtárban

A Széchenyi 2020 program keretében új közösségi térrel és eszközparkkal bővült a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár, amelyik egy tavalyelőtt startolt uniós pályázati projekt révén 48,6 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült nemrégiben. A készre jelentett infrastruktúra-fejlesztés egy teljes körű szolgáltatásfejlesztés alapját képezi -tudtuk meg.
Bámulatos mézeskalács csodák
népies

Bámulatos mézeskalács csodák

Hazánkban és megyénkben is a karácsony többnyire elképzelhetetlen mézeskalács nélkül. Az Egerváron élő Béresné Dormán Ibolya húsvétra, ünnepi alkalmakra, évfordulókra, gyermekeknek, magyaros és népművészeti motívumokkal díszített mézeskalácsaiból nyitottak január közepéig látogatható tárlatot a Balaton Színház Básti-termében.
Klíma követek találkozója
zöld

Klíma követek találkozója

A méhek darazsak, futrinkafélék, a fátyolkák és a szarvasbogarak számára több udvari rovargarázst, több madáretetőt, madárodút, madárkamerát kértek klímakövetként a gyenesdiási öko-iskola, Kadlicskó Krisztián pedagógus által vezetett természettudományos szakkörébe járó diákjai.
Az éremrestaurálás titkai, fortélyai
egyszervolt

Az éremrestaurálás titkai, fortélyai

A restaurátor különleges, sokak számára érdekes munkája került a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében október végén tartott múzeumi rendezvény középpontjába.
Keresztény szimbolika, kortárs művek
kortárs

Keresztény szimbolika, kortárs művek

A Balatoni Múzeum idén is csatlakozott a Magyar Festészet Napja programsorozathoz. Ezúttal egy kettős, kortárs, modern művészeti tárlat nyílt Szent Lukács - a festők védőszentje – napja tiszteletére. A kiállítást az év végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Országos Könyvtári Napok gyerekeknek is
olvass!

Országos Könyvtári Napok gyerekeknek is

„Könyvtárak az emberért, felelősség a földért” mottóval rendezték meg a 40. héten, az Országos Könyvtári Napokat, melyhez kapcsolódva tartalom –és programgazdag hetet szerveztek a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárban. Magyar Szilvia gyermekkönyvtáros lapunknak elmondta: kedden kiállítás nyílt azokból a könyvekből, amelyeknek a témája a természethez, a környezetünkhöz, az állat és növényvilág megóvásához kapcsolódik.
Milonga, bambuco, tangó és a többi
klasszik

Milonga, bambuco, tangó és a többi

Ha szeptember, akkor az a keszthelyi közönség számára egyúttal Táncpanoráma is. A Balaton Színház és a Nemzeti Táncszínház közös szervezésű rendezvényén, ebben az esztendőben, több más mellett, két nagy táncegyüttes: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes produkcióit láthatta közönség.
Fenékpusztai időutazás a Balatoni Múzeumban
egyszervolt

Fenékpusztai időutazás a Balatoni Múzeumban

„Castrum Virtuale – Időutazás a fenékpusztai római erődben” címmel nyílt szeptember közepén egy olyan különleges kiállítás a Balatoni Múzeumban, amelyik a Fenékpusztán 13 éve folyó új kutatásokból kiindulva, a késő ókori erőd és épületei 3D-es rekonstrukciójára vállalkozva, egy jövőbeli régészeti park vízióját vázolja fel.
A klímavészhelyzetről Hévízen
zöld

A klímavészhelyzetről Hévízen

Maroknyi résztvevővel folytatott izgalmas beszélgetést az éghajlatváltozással kapcsolatos fontos tennivalóinkról és a jövőről a hévízi könyvtárban Mező János Bálint, a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgatója, aki a Hévízi Szabadegyetem programsorozatának részeként fejtette ki érdekes gondolatait augusztus közepén.
GasztroSOKKK, a Keszthelyi kulinária
gasztro

GasztroSOKKK, a Keszthelyi kulinária

A tavaly első ízben megtartott Keszthelyi GasztroSOKKK rendezvény várakozások feletti sikert hozott úgy a vendégszám, mind a pozitív visszajelzések tekintetében, ezért a szervezők számára nem volt kétséges, hogy idén a főszezonban visszatér.
Csillagászatról és asztrofizikáról
kultúra

Csillagászatról és asztrofizikáról

Közel félszáz ország mintegy 250 diákja valamint a világ legtehetségesebb csillagászai és mintegy 130 fős kísérő delegációjának részvételével Keszthelyen rendezték meg a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát (IOAA) a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont szervezésében.
Nemcsak a virágokról, a fenntarthatóságról is szól
köztér

Nemcsak a virágokról, a fenntarthatóságról is szól

Immár 26. alkalommal rendezték meg a „Virágos Magyarország” környezetszépítő versenyt, amelyre ezúttal 333 hazai település nevezett be. Keszthely önkormányzata ebben az évben 25. alkalommal indult a településdekorációs versengésen. A város az elmúlt negyed évszázadban többször is részesült rangos elismerésben és díjazásban.
Hajózni muszáj - textilen és kerámián
kortárs

Hajózni muszáj - textilen és kerámián

Július közepén nyílt meg a Balatoni Múzeum dísztermében a XII. "PELSO" Országos Kerámia és Gobelin Biennále. Az idei kiállításra az ismert mondás „Navigare necesse est…” (hajózni muszáj) jegyében várták az alkotásokat a hazai gobelin és keramikusművészektől. A tárlat szeptember közepéig látogatható.
Keszthelyi Szabadstrand - Pro és kontra
közélet

Keszthelyi Szabadstrand - Pro és kontra

Egyedülálló kutyás strand és élménypark nyílik jövő májusban a keszthelyi szabadstrand helyén, amely kiszolgálja a helyi igényeket, komoly vonzerőt jelenthet a kül- és belföldi turisták számára is –foglalták össze egy fővárosi sajtótájékoztatón. A hírt Nagy Bálint alpolgármester, Sziládi-Kovács Tibor projektvezető, a kutyabarát.hu alapítója, dr. Lukács Rita PR és marketingszakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem adjunktusa és Vágó Ágnes, a Turizmus Online főszerkesztője jelentette be.
Autómatuzsálemekkel gazdagodtak
klasszik

Autómatuzsálemekkel gazdagodtak

A Helikon Kastélymúzeum június közepén egy sajtótájékoztatón mutatta be hintókiállításuk két új különlegességét: egy 41 Packard 110-t és egy Ford T-modell Speedstert, amelyek tartós letétben kerültek a kiállítás gyűjteményébe. Így immár három különleges gépjármű -egy 1914-es Ford T-modell már korábban a kollekcióba került - megtekintésével lehet nyomon követni a technika fejlődését.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140