2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Zalaegerszeg

Forgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában

Zalaegerszegen, az Ady utcában 2023. szeptember 21-től, csütörtöktől, előreláthatólag két héten át, csapadékcsatorna-építés befejező munkálatok zajlanak a Tompa utca és Eötvös utca közötti szakaszon, ahol a kivitelezés idején, a gépjárművel közlekedőknek a forgalmi rend megváltozásával kell számolni.
Egyelőre nem újítják fel a buszpályaudvart és a vasútállomást
köztér

Egyelőre nem újítják fel a buszpályaudvart és a vasútállomást

A kormány még 2021-ben 600 millió forint támogatást biztosított a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-nek arra, hogy készítsék el az állami tulajdonban és kezelésben lévő zalaegerszegi autóbusz pályaudvar, valamint a szintén állami tulajdonban és kezelésben lévő zalaegerszegi vasútállomás felújítási terveit.
Tóparti festőkurzus Gébárton
oktató

Tóparti festőkurzus Gébárton

Ne csak a tóra és a toronyra koncentráljatok, nem baj, ha a kisebb elemek, az apróbb részletek is középpontba kerülnek egy-egy rajzon. Tánczos György festőművész, tanár instruálta ezekkel a szavakkal tanítványait a Gébárti-tó partján.

Páterdombi pillanatok és városrészi séta

Szeptember 16-án 10 órától a Páterdombi Búcsú és Városrészi Napok keretében sétát szerveznek az ONCSA-kereszttől a páterdombi művésztelepen át a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Wlassics utcai házáig.

Megújul a Berzsenyi utca egy szakasza

Zalaegerszegen a Kosztolányi út aszfaltozása befejeződött, a projekthez kapcsolódóan útfelújítási munkálatok kezdődtek a héten a Berzsenyi utcában.
Mit kell csinálni, ha piros a lámpa, ha villog a zöld…?
köztér

Mit kell csinálni, ha piros a lámpa, ha villog a zöld…?

A Kosztolányi utca kétirányúvá alakítása miatt több kereszteződésben új forgalomirányító lámpákat helyeztek ki a szakemberek. Az efféle fejlesztések – bár eleinte biztos okoznak némi zavart a közlekedésben – ma már természetesnek számítanak.
Új főigazgató, új célcsoportok, menedzser szemlélet 
kultúra

Új főigazgató, új célcsoportok, menedzser szemlélet 

A nyár folyamán átalakult a múzeum szervezeti rendje, hiszen augusztus 1-én megalakult a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága (ZMI). A közgyűlés a Göcseji Múzeum eddigi igazgatóhelyettesét (a keszthelyi Balatoni Múzeum korábbi vezetőjét), Havasi Bálintot bízta meg az intézmény irányításával.
Még tart a horgászszezon
zöld

Még tart a horgászszezon

Bár a nyár és a főszezon lassan búcsút int, a horgászok nem vonulnak még teljesen vissza. Sőt, míg a vakáció idején több volt a gyerekprogram, szeptemberben a felnőtteket szólítják inkább a versenyek.
Külön intézményként működik tovább a Helyi Termék Piac
közélet

Külön intézményként működik tovább a Helyi Termék Piac

2022-ben készült el 718 millió forintos beruházással a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac, mely kezdetben a Vásárcsarnok égisze alatt működött. Az intézmény hamar népszerű lett és számos közkedvelt programot szervezett az elmúlt időszakban. Az eddigi tapasztalatok alapján a közgyűlés úgy döntött, hogy a jövőben külön intézményként működik a Tudásközpont és a Vásárcsarnok.
Vadpörkölt-fesztivál és filmzenei koncert
közélet

Vadpörkölt-fesztivál és filmzenei koncert

Hamarosan kezdetét veszi az idei zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték rendezvénysorozat, mely augusztus 24-től egészen szeptember 10-ig kínál változatos programokat. Sőt, ételekből és italokból sem lesz hiány.
Szeptemberben Mária Kongresszus Zalaegerszegen
közélet

Szeptemberben Mária Kongresszus Zalaegerszegen

Szeptember 8-án és 9-én, pénteken és szombaton újra Mária Kongresszust szervez Zalaegerszegen a Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület a Szombathelyi Egyházmegyével, a városi plébániákkal, a Mindszentyneummal és az önkormányzattal közösen.
Kövessük a nyilat, vagy ne kövessük a Dísz tér irányába?
köztér

Kövessük a nyilat, vagy ne kövessük a Dísz tér irányába?

Az elmúlt hetekben sokan felfigyeltek rá, hogy a Kosztolányi utca kétirányúsítása, és az ehhez kötődő lezárások miatt a parkolóház felől át lehetett hajtani autóval a Dísz téren, a Kossuth utca felé.
Bazitai fesztivál a gyerekek örömére
közélet

Bazitai fesztivál a gyerekek örömére

Kissé módosult a hagyományos zalaegerszegi Bazitai Fesztivál programja. A korábbi gasztronómiai verseny (pogácsa) helyett idén főként a gyerekek szórakoztatását célozta meg a rendezvény.
Jótékonysági nap a kórház javára
közélet

Jótékonysági nap a kórház javára

58 csapat, 27 felajánló cég, 3254 látogató, közel 10,5 millió forint támogatás. Ezek az idei jótékonysági nap számadatai. Az AquaCity immár 21. alkalommal adott helyt a rendezvénynek, ezúttal a jubiláló, 175 éves Szent Rafael kórház javára. A kedvezményezettek négy csapattal álltak a kondérok mellé.
A TRIÓ Egerszeg ZTC sportolói is rajthoz álltak
sport

A TRIÓ Egerszeg ZTC sportolói is rajthoz álltak

Veszprém – Márkó térségében rendezték meg a tájkerékpár (tájékozódási kerékpár) idei Középtávú és Pontbegyűjtő Országos Bajnokságot, melyeken összetettben a Pannon MTBO Kupa helyezéseiért zajlott.
Közmű- és útfejlesztés a zalaegerszegi Ady utcában
közélet

Közmű- és útfejlesztés a zalaegerszegi Ady utcában

Út- és közműfejlesztési munkák zajlanak az Ady utcában, melynek részleteiről Bali Zoltán alpolgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő tájékoztatta a sajtót.
A „Balaton festője” Veszprémben – zalai szálakkal
kultúra

A „Balaton festője” Veszprémben – zalai szálakkal

Európa Kulturális Fővárosa Veszprém, így nemcsoda, hogy a nyári hónapokban a bőséges programkínálat sok kirándulót, érdeklődőt csábít a szomszéd megyébe. Annál is inkább, mert a kulturális kavalkádnak vannak zalai szálai is; például a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban látható Egry József (Zalaújlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.) kiállítás.

Megszerezte első győzelmét a ZTE

A kupagyőztes Zalaegerszeg 2-1-re nyert a vendég MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi játéknapján - adta hírül az MTI.
Forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában
köztér

Forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában

Zalaegerszegen a belváros egy újabb utcája újul meg hamarosan, hiszen 2023. augusztus 7-től, két szakaszban immár a befejező munkálatok kezdődnek, ezzel a végéhez közeledik az Ady utca felújítása.
Tíz éves az egyházmegye legfiatalabb plébániája
közélet

Tíz éves az egyházmegye legfiatalabb plébániája

2013. augusztus 1-én alapította dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök Zalaegerszegen a kertvárosi templomhoz kapcsolódó, önálló létre érett, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániát. A jubileumi istentiszteletet, melyet többek között a hívekért mondtak, Molnár János atya celebrálta. A fiatal lelkipásztor öt évvel ezelőtt, szintén augusztus 1-én került a kertvárosi plébániához, azóta fáradhatatlan jószándékkal, örömmel látja el szolgálatát.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>