2017.11.19., vasárnap - ErzsébetZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Szülők szépítették a Radnóti-ovit

2017. október 18. szerda, 13:07
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A szülői közösségek és az intézmény dolgozói közösségi munkában végeztek karbantartást és virágosítást a Radnóti utcai óvodában.

 - Jellemző az óvodában a szülői összefogás, amely szokást még a nagyszülők örökítették, hiszen sok anyuka és apuka is itt töltötte kisgyerek korát – mondta Novákné Borsos Ildikó, a nevezett tagintézmény vezetője. – Nemcsak a hagyományokat ünnepeljük közösen, hanem éves munkatervünk is van a szülőkkel. A mostani a szokásosnál nagyobb lélegzetű. Az 1954-ben épült kerítést festettük újra, 30 résztvevővel. A festéket és az eszközöket az óvoda saját költségvetésből vásárolta, 40 ezer forintos költséggel. Mindhárom csoportból voltak önkéntes szülők, akik egymást hívták a munkára.

De nemcsak a kerítés kapott szép új zöld színt, hanem az udvaron épülő KRESZ pálya burkolati jeleit is lelkesen festették az apukák. Valamint 100 tő árvácska kapott helyet az udvaron és a tuják is formásabbak lettek egy kis igazítás után.

A vezető óvónő elmondta, az idén nyáron technikai okok miatt nem volt zárva tartás, ezért nem volt mód karbantartási munkálatokra sem. De újdonságok is így kerültek az oviba, így a „Varázsházikó” program nyerteseiként árnyékolót kaptak, valamint júniusban foci pályaavatót ünnepelhettek.

A szülők következő akciója a papírgyűjtés lesz, illetve már készülnek a hagyományos ünnepekre, így a Márton napra, valamint az óvoda udvarán díszlő „Páterdombi karácsonyfa” állítással kapcsolatos ünnepségre.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK