2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Bűvöletes foltok az évszakokról

2017. november 12. vasárnap, 18:44
Szerző: B.K.; Fotó: B.K.
Az Apáczai Művelődési Központban működő Foltbűvölő csoport „Évszakok” című kiállítása várja november 9. és 30. között az érdeklődőket a házigazda intézmény galériájában.

A jelenleg 9 tagot számláló szakkör 17 éve működik Vaskiné Paksa Márta vezetésével. Számos pályázaton vettek már részt, országos dobogós helyeket tudhatnak magukénak, s tagjai a nemzetközi patchwork szövetségnek is. Most ismét a közönség elé tárták munkáikat, s nem kis érdeklődés kísérte a megnyitót, ahol Léder Anita közművelődési szakember és kézműves ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a foltvarrás technikáját. Bár ennek eredetét a szegénység szülte, ma már inkább gazdagságot jelent, aki ilyen jellegű lakástextiliákkal, dísztárgyakkal, kiegészítőkkel él(het) együtt.

Sok-sok órás munka áll egy-egy alkotás mögött, a technikai ismeretek mellett sokéves gyakorlat is szükséges. De az eredmény, nem kétséges megéri a befektetett energiát, annyi szépség, harmónia, melegség, kellemes érzet árad a művekből. Változatos színvilág, izgalmas variációk, harmónia, egyensúly a sokféleség ellenére. A pontosan kivitelezett folthátán folt új ruhák szépségét a kézi varrás növeli.

A megnyitón közreműködött Persa Ágoston tanítványaival trombitán.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK