2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Lezárult a "legjobb forralt bor" verseny

2018. január 06. szombat, 18:19
Szerző: -pet-; Fotó: pP
A Mimosáé lett az Egerszegi Advent legjobb forralt bora. Az eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatóra a nyertes kávézóban került sor.

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 2016-ban hirdették meg először az Egerszegi Adventhez kapcsolódó forralt bor versenyt, melyhez azok a vendéglátóhelyek csatlakozhattak, akik a nagytemplom és a polgármesteri hivatal közötti szakaszon, vagyis az adventi forgatagban árusították a népszerű és ízletes téli italt. Az ötlet a Zalaegerszegi Városmarketing Iroda vezetőjétől, Horváth Szilárdtól származott, s nem bánták meg, hogy kiírták az internetes szavazást, hiszen 2016-ban is sokan részt vettek a voksoláson. Így nem egy szakmai zsűri, hanem gyakorlatilag a városlakók, vagyis az árusítóhelyek vendégei szavazhattak a nekik legjobban tetsző italra. A versenyt 2017 decemberében is meghirdették.

Pusztai Róbert, Bognár Melinda, Simon Tamás, Balaicz Zoltán és Horváth Szilárd az eredményhirdetésen

A szavazáson 1317-en vettek részt. 302 szavazattal a Mimosa kávéház nyert, második helyen 288 szavazattal a Borkocka végzett, a harmadik pedig a Tütü lett, 212 vokssal.

Simon Tamás, a kávézó tulajdonosa az elismerést megköszönve elmondta: tavaly kísérletezték ki a forralt bor receptjét, mely egy csapatmunka eredménye. Volt olyan kolléga, aki a bort hozta, volt, aki a gyümölcsöket, míg mások a fűszereket. Örülnek, hogy idén a közönség is úgy gondolta, hogy az ő téli italuk lett a legízletesebb.

A polgármester hozzátette: a verseny célja volt az is, hogy ne csak a város újítsa meg a belvárosi adventet és szépítse évről évre a környezetet, hanem hogy a vendéglátóhelyek is vállaljanak szerepet az ünnep hangulatának megteremtésében.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK