2017.12.18., hétfő - AugusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

25 éve a zalai vállalkozásokért

2017. november 18. szombat, 13:40
Szerző és fotó: Antal Lívia
Huszonöt év alatt 8 ezer ügyfelük volt, a kihelyezett hiteleik értéke meghaladta a 9 milliárd forintot. Ez a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) fennállásának 25 éves mérlege, ami elhangzott a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott minapi jubileumi ünnepségen.

A Zala Megyei Önkormányzat a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal egyeztetve hozta létre Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, ami az alapító okirat szerint 1992. április 30-ával kezdte meg működését. Feladatául a megye vállalkozásainak segítését, a helyi munkaerő vállalkozói ismereteinek és kézségeinek fejlesztését határozták meg. Minderről Doucha Ferenc, az alapítvány kuratóriumának elnöke (1. kép) beszélt köszöntőjében. Olyan időszakban kezdte meg a működését, amikor is a gazdasági rendszer összeomlása következtében tönkrementek az állami vállalatok. A kialakuló új gazdasági környezetben az alapítvány felvállalta a sorra létrejövő kisvállalkozások támogatását, melyek nagy része ma is 1 és 10 fő közötti mikrovállalkozás. Az elnök kiemelte, hogy a ZMVA a mikrohitelezéssel gazdaságfejlesztő folyamatokat generált, segítve a kkv-k és egyéni vállalkozók indulását és fejlődését az elmúlt 25 évben.

Pácsonyi Imre, a megyegyűlés alelnöke (2. kép) az alapító illetve a fenntartó nevében mondott köszönetet az eltelt negyedévszázadban végzett munkáért. Mint mondta, a Zala Megyei Önkormányzat már az alapítás időszakában felismerte, hogy szükség van erre a szervezetre, mely létjogosultságát máig megőrizte. Az alapítvány feladatán túl segíti a megyei önkormányzat munkáját a megyei foglalkoztatási paktumban és a határon átnyúló közös projektekben való részvételével. Mindezen tevékenység fókuszában ma is a zalai vállalkozások, a zalai gazdaság erősítése áll, hangsúlyozta.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos szintén kitért arra, hogy a rendszerváltást követő évek komoly gazdasági visszaeséssel jártak, a jelenlegi kormányciklusban azonban már gazdasági növekedésről, kedvező foglalkoztatási helyzetről tudnak beszámolni. Ezzel együtt ma már az a kérdés, hogyan tudják megoldani a munkaerőhiányt Zalaegerszegen is. Ezzel összefüggésben kitért a béremelésekre, amelyre azért van szükség, hogy a képzett munkaerőt megtartsa az ország, és a város. Mint mondta, bízik abban, hogy a zalaegerszegi nagyberuházások – minta az autóipari tesztpálya, vagy az okos gyorsforgalmi út – erre megoldást nyújthatnak gazdaságélénkítő szerepük révén.

Vadvári Tibor alpolgármester a város gazdasági fejlődését és az önkormányzat ezt elősegítő befektetés-ösztönző programját ismertette. Szólt arról is, hogy egy nagybefektető Egerszegre telepítésén is dolgoznak, továbbá felújítják a volt ZÁÉV szállót, ahol az ideérkező munkavállalók kulturált körülmények között lakhatnak. 2018-ra nemcsak ennek kivitelezése készülhet el, hanem megépül a duális szakképző központ új épülete is.

Nagy András, a ZMVA ügyvezető igazgatója a szervezet jelenéről szólva azt mondta, az alapításkor kitűzött célok ma is érvényesek, hogy többek között tanácsadással, pályázatokban való közreműködéssel, befektetés- és exportösztönzéssel, képzéssel és mikrohitelezéssel segítsék elő a kkv-szektor erősödését. A vállalkozásfejlesztési alapítvány szeptember közepétől indította el a Fürge hitel elnevezésű programot, mellyel újabb, kedvezményes hitelt vehetnek igénybe a mikrovállalkozások.

Ezt követően Pácsonyi Imrével és Doucha Ferenccel emléklapot nyújtott át a háromezredik mikrohitel-ügyfélnek, a Szekér-Fa Bt. képviseletében megjelent Tóth Szilviának, valamint Vörös Péter egyéni vállalkozónak, aki elsőként igényelte a Fürge hitelt. A rendezvény végén Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója fejezte ki elismerését az elmúlt 25 éves eredményes munka résztvevőinek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK