2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A gondoskodó Zalaszentbalázs

2017. október 23. hétfő, 17:44
Szerző: Antal Lívia
Zalaszentbalázson tovább szépülhet az iskola, az óvoda és a kultúrház épületegyüttesének környéke, ezzel együtt a település központja, ahol egy termelői piacot is létesíteni kívánnak. Mindez több eredményes pályázatnak köszönhetően valósulhat meg, melyekről Hencsei Margit polgármestert kérdeztük.

– Az óvoda fejlesztésére a megyei TOP-programra benyújtott pályázatunk elbírálásáról szeptemberben kaptuk meg a jó hírt, miszerint százszázalékos támogatottsággal 40 millió forintot nyertünk. Így megvalósíthatjuk mindazt, ami elmaradt, amikor beköltöztették az óvodát az iskolába. Ez pedig egy különálló fejlesztőszoba, ami végre megfelelő feltételeket biztosít a foglalkozásokhoz. Kialakításához az aulából választunk le egy részt. A projekt részeként fejlesztő eszközökkel, kerékpártárolóval, ivókúttal tesszük szebbé az óvodaudvart, melynek kapubejáróját korszerűsítjük, és odébb helyezzük. A pontos műszaki tartalom kidolgozása még zajlik, mivel nem nyertük el az igényelt, 52 millió forintos teljes összeget a beruházásra. A szükséges eljárások lefolytatása után a kivitelezést jövő tavasszal szeretnénk elkezdeni.

A Zalaszentbalázsi Fiatalok Egyesülete (ZAFE) 760 ezer forint pályázati támogatást nyert, melyet önkormányzatunk 240 ezer forint önerővel egészít ki. Ez a projekt a kultúrház parkjának, zöldnövényzetének megújítását szolgálja. A már balesetveszélyt jelentő fák helyett nagyon sok új növényt, fákat, díszbokrokat, cserjéket ültetünk ki még az őszszel. A kultúrházban tavaly hat nagy ablak és a nagyterem három ajtajának nyílászáróit cseréltük újra, idén pedig a főbejárat valamint a maradék három nagy ablak cseréje történik meg. A két projektnek köszönhetően valóban együtt tud megszépülni az óvodának, a kultúrháznak és az iskolának helyet adó épületegyüttes.

– Elhárulhat a balesetveszély a partfalszakadások tekintetében is.
– Igen, két ilyen vis maior beruházás is zajlik településünkön, mely nyugat felől a magas dombok miatt igencsak kitett az esőzéseknek. A kultúrház melletti meredek dombon, a Börzöncére vezető út mellett van a Tölgyfa és  a Deák utca, ahol már tavalyelőtt és tavaly is komoly partfalszakadások, fakidőlések történtek. A partfal ledőlését 75 százalékos rézsű fogja megakadályozni, és ami ugyancsak fontos, hogy a parkosítás által megszépül ez a terület is, ami fölött helyezkedik el az önkormányzat parkja. A Tölgyfa és a Deák utca lakóinak kérésére, a közlekedés biztonságát szolgálva járdaépítést is tervezünk. Ennek első lépéseként elkészíttettük a terveket és beszereztük az építési engedélyt, hogyha lesz kiírás, pályázatot nyújthassunk be a járda megépítésére. A partfal helyreállítása a következő hetekben kezdődik, a Pusztatetőn viszont már dolgoznak a szakemberek a másik vis maior beruházásban. Itt 54 méter hosszan vágták le a partfalat függőlegesre, melynek további leszakadását horgonyzással és beton támfallal oldják meg.

– Milyen további épületfelújításokat terveznek?
– 2016-ban az orvosi rendelő korszerűsítésére is nyújtottunk be pályázatot a TOP-programra, ami sajnos nem nyert. Ahogy a Belügyminisztériumtól sem sikerült immár három alkalommal benyújtott pályázatunkkal sem támogatást nyernünk. Néhány évvel ezelőtt saját erőből kicseréltük a nyílászárókat a palatetős épületen, ami még az 1940-es években épült. Szükségtelen indokolni tehát, miért lenne szükség a helyben és a térségben közel 2000 főt ellátó rendelő megújítására. Épületállományunk valóban elöregedett, a körzeti megbízotti iroda lépcsője sem bírta tovább, amit idén önerőből építettünk újjá akadálymentes, rámpás feljáróval. Tavaly döntöttünk arról, hogy három régi játszóterünk eszközeit átalakítjuk az eu-s előírásoknak megfelelően, a gyerekek biztonságát szolgálva. Azt gondolom, használhatósága mellett valóban tetszetős lett. Így a lehetőség adott arra is, hogy bővíthessük egy-egy új játszóeszközzel mindhármat.

– Milyen pályázatokkal képzelik el a falu további fejlesztését?
– A külterületi utak felújítására nyújtottunk be 85 százalékos támogatottságú pályázatot 1100 méter hosszúságú szakasz rendbetételére. A projekt költsége 49 millió forint, melyhez 7,5 millió forint saját forrást biztosítunk, ha nyerünk. Ugyancsak vidékfejlesztési pályázat a helyi termék értékesítését szolgáló piac kialakítása. A beruházás összköltsége 55 millió forint, melyhez szintén vállaltuk a 8 millió forintos önerőt. A kultúrház és a presszó közötti üres telken létesítenénk a piacot, melynek létjogosultságát a helyi termelők kiváló termékei adják. S ha már szenvedünk az átmenő forgalomtól, akkor lenne valami hozadéka, hiszen biztosan megállnának vásárolni az átutazók. A piac kialakításával új funkciót kapna, és persze tovább szépülne az oktatási, nevelési és kulturális intézményeinket magában foglaló faluközpont.

– A település fejlesztése mellett az önkormányzat támogató figyelme a közösségi életre is kiterjed.
– A fejlesztés is szép része munkánknak, ahogy a közösségi élet szervezése, támogatása, ami sokszínűvé teszi a falu életét. Minden év januárjában elkészítjük az éves rendezvénynaptárt, melybe a civil szervezetek programjait is belevesszük. Ha egy rendezvény 3-4 év után veszít népszerűségéből, akkor igyekszünk azt megújítani. Most csak a nyárra térnék ki, júniusban nagy sikerrel tartottuk meg falunapunkat, és szintén sokakat vonzott a Szent Orbán szobornál a hegyi búcsú júliusban. A nyár egy különlegességgel is szolgált, augusztus 13-án avattuk és szenteltük fel Dienes Gyula, helyi művésztanár Szent Balázs püspökről készített faszobrát a hivatal előtt. A tér átalakítását, térkövezését, újra virágosítását már korábban elvégeztük, a világháborús emlékmű környezetét megszépítettük. Azt gondolom, hogy ez valóban jól sikerült, és méltó helyre került a falu névadóját ábrázoló alkotás.

A szüreti felvonulás helyett szeptemberben hagyományőrző falusi szüretet rendeztünk a gyerekeknek. Ehhez vásároltunk egy mázsa szőlőt, amit ledaráltak, lepréseltek, a frissen csurgó mustot pedig megkóstolták. Láthatóan élvezték a műveleteket, miközben megismerhették a régi szüreti eszközöket. A kultúrházban a helyi Vasasok Nótakör hét település csoportjával dalostalálkozót tartott. Az idei rendezvénysorozatot hagyományos programokkal, a ZAFE-vel együtt szervezett Mikulás-ünneppel, az adventi kézműves foglalkozással és a falu karácsonyával zárjuk.

A közösségépítést szolgálja civil szervezeteink támogatása, ami pályáztatás alapján történik. Legutóbb a polgárőr egyesület térfigyelő kamerarendszerének korszerűsítését segítettük elő.
Sok mindennel elégedettek lehetünk, de akad hiányérzetünk is. Az orvosi rendelő mellett égető problémát jelent a járdák állapota is, melyek felújításához pályázati forrásokra várunk – zárta a beszélgetést Hencsei Margit polgármester.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK