2017.11.20., hétfő - JolánZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Emléktáblát avattak Szalay Annamária tiszteletére

2016. szeptember 16. péntek, 16:10
Szerző: V.Zs.; MTI; Fotó: pP; S.P.
A médiahatóság 2013-ban elhunyt elnöke előtt tisztelegtek ma délelőtt Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem előtt, ahol emléktáblát avattak Szalay Annamária tiszteletére.

Életútját Balaicz Zoltán polgármester idézte fel: 55 évvel ezelőtt éppen ezen a napon született a politikus Zalaegerszegen. Tanítói, népművelői és szakközgazdász diplomát szerzett, tanított általános iskolában, újságíróként dolgozott a Zalai Hírlapnál, irányította a helyi moziüzemi vállalatot, majd évekig a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem igazgatójaként dolgozott. A Fidesznek 1991 óta volt tagja, 1993-2004-ig a párt megyei elnöke. 1998-tól hat éven át országgyűlési képviselőként tevékenykedett, 2004-ben lett az ORTT tagja, 2010-ben pedig a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság, majd a Médiatanács elnöke lett.

Az emléktáblát Szalay Annamária keresztlánya, Anna leplezte le

Balaicz Zoltán személyes emlékeiről is szólt emlékező beszédében. „Panni korrekt, megbízható, közvetlen, életvidám, sportszerető és lokálpatrióta volt”- fogalmazott.

Gulyás Gergely az Országgyűlés alelnöke az emléktábla avatásán a következőket mondta: „Szalay Annamáriának nem túl hosszú, de küzdelmes és máig maradandó példát jelentő, értéket teremtő életút jutott. Soha nem az elismerésért, rangokért, posztokért állt sorba, hanem feladatért, bárhová vetette is a sors. Mindig azt kereste, miként tud értéket és maradandót teremteni.”

Szalay Annamáriának, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság első elnökének szívügye volt egy olyan médiakultúra megteremtése, amelyben a közszolgálat nem igazodik a „mindennapjainkat elöntő posványához”, ahol a nemzeti kultúra valódi értékei mindenki számára elérhetőek. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: Szalay Annamária Budapesten is mindig zalaegerszegi maradt, ezer szállal kötődött a városhoz, támogatta a helyi médiumokat, a kulturális életet.  A tágabb politikai közösségért végzett tevékenységével érdemeket szerzett.

Gulyás Gergely emlékezett Szalay Annamáriáról

Blaskó János szobrászművész alkotását Szalay Annamária keresztlánya Anna, valamint Gulyás Gergely, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – a médiaalapítvány elnöke – és Balaicz Zoltán polgármester közösen leplezték le.

Ezt követően a hangversenyteremben átadták a 12. Göcsej Filmszemle díjait, köztük a Szalay Annamária emlékére alapított kitüntetéseket. Varga Mihály arról beszélt, hogy Szalay Annamáriának egyszerű, tiszta értékrendje, magyarságtudata és hite adta az erejét, amelyet a róla elnevezett alapítvány szellemisége is képvisel.

A Médiadíjat Vadas Zsuzsanna, a ZalaEgerszeG hetilap felelős szerkesztője vehette át Varga Mihálytól

A Szalay Annamária filmdíjat és médiadíjat Molvay Norbert: ha nem segít a mindenható című dokumentumfilmjével nyerte el. Médiadíjat vehetett még át Szarvas József, a Nemzeti Színház  színművésze és Vadas Zsuzsa a ZalaEgerszeG hetilap felelős szerkesztője.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK