2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kéményseprő köszöntötte az új esztendőt

2018. január 02. kedd, 18:04
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Immár 1995 óta hagyomány, hogy kéményseprők köszöntik a polgármestert és rajta keresztül a városlakókat az új esztendő első munkanapján. 2018-ban sem volt ez másképp: Balaicz Zoltán a városházán fogadta Kerkai László kéményseprőt és Kovács Józsefet, a Zala Megyei Ellátási Hivatal vezetőjét.

A találkozón elhangzott: 2016 októberétől a Zala Megyei Katasztrófavédelem látja el magánszemélyek esetében a kéményseprői feladatokat, a megye teljes területén. Körülbelül 220 ezer háztartás tartozik hozzájuk. Kéményeket ellenőriznek és kiszűrik azokat, melyek balesetet okozhatnak. Az óvintézkedéseknek köszönhetően Zalában az előző években elenyésző számban fordultak elő kéménytüzek, s azok sem terjedtek tovább a tetőszerkezetre. Örömteli az is, hogy tavaly szénmonoxid mérgezésben nem halt meg senki. Mindössze négy enyhébb baleset fordult elő a megyében.

Kovács József, Kerkai László és Balaicz Zoltán az újévi találkozón

Kerkai László elmondta: idén is nagy örömmel érkeztek a városházára átadni jókívánságaikat a zalaegerszegieknek. Annál is inkább, mert évszázados hagyománya van annak, hogy a kéményseprőkre szerencsehozóként tekintenek az emberek.

A szimbólum onnan ered, hogy a szakembereknek nagy szerepük volt annak idején a várostüzek megelőzésében. Főleg, hogy sokáig fából készült épületek álltak a településeken, amik bizony könnyen lángra kaphattak.

Az öltözékről ismerjük fel a kéményseprőket

A kéményseprőket manapság is az egyenruhájukról lehet felismerni – bár az újévi köszöntésen látható kalap és kesztyű már csak az ünnepi öltözék része. A babona viszont még mindig tartja magát: ha kéményseprőt látunk, fogjuk meg kabátunk gombját. Persze még jobb, ha a kéményseprő kabátgombját, bár erre nem mindig van lehetőségünk. Balaicz Zoltán polgármesternek ezúttal volt, így jelképesen az egész város nevében alkalmazta a szerencsehozó praktikát.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK