2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Meghitt ünnepi várakozással

2016. december 24. szombat, 13:15
Szerző: Antal Lívia Fotó: AL
December 23-án zárult a Zalaegerszegi Evangélikus Gyülekezet Adventi várakozók programsorozata. 2017-ben lesz a reformáció 500. évfordulója, melynek méltó megünneplésére a gyülekezet is készül. Erről, az advent és a karácsony lelki tartalmáról Zsugyel Kornél evangélikus lelkésszel beszélgettünk.

– Az advent teljes időszakát szerettük volna tartalmasabbá tenni a november 27-vel kezdődő programmal, és nemcsak a vasárnapokat. Valójában arra igyekeztünk fényt deríteni, hogyan várakozik, hogyan készül karácsony ünnepére Zalaegerszeg lakossága. Nyilvánvalóan ehhez arra volt szükség, hogy a lehető legszélesebb körben találjunk olyan embereket, akik vallanak erről. Balaicz Zoltán polgármestertől kezdve, művészeken át a tanárokig, gimnáziumi érettségire készülő tanulókig sokféle személyiség szólalt fel minden este. Voltak nagyon látogatott alkalmak, voltak visszafogottabbak, de ez sem jelentett 25 embernél kevesebbet.

Zsugyel Kornél elmondta, érdekes tapasztalatként élték meg, hogy este fél ötkor még semmi jele nem volt az eseménynek, aztán háromnegyed öt előtt, a kezdésre benépesült a templom melletti kis füves terület, öt után, amikor véget ért, ugyanúgy elcsendesedett minden.

– Az Adventi várakozók programsorozat úgy a szervezők, mint a résztvevők részéről elérte a célját. Elégedettek lehetünk, hiszen ebben a röpke negyedórában hallott gondolatokkal mindnyájan lelkiekben megerősödve, feltöltődve mehetünk haza. Az adventi várakozók programot az adventi esti áhítatok is követték a református gyülekezet tagjaival a Kálvin-teremben. A december 17-i esti áhítaton Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetség Tanszékének vezetője hirdetett igét a templomban. A gyülekezet december 21-én gyermekkarácsonyra hívta a családokat az ünnepi várakozás meghittségével. A gyerekek adventi, karácsonyi díszeket készíthettek, miközben a felnőttek főztek-sütöttek.

– Azt gondolom, hogy aki egyszer már beleesett abba a hibába, hogy az ajándékoktól várta a csodát, ami nem jött el, már tudja, nem az ajándékok mennyiségétől függ a karácsony ünnepének megélése. Az emberek a nagy sürgés-forgás közepette vágyódnak arra, hogy elérje őket valamilyen pozitív üzenet. Az adventi várakozók estéin is ezt a vágyakozást tapasztalhattuk meg. Felejtsük el az ilyenkor szokásos fogadalmakat, mert az Úristen fogadalmára minden évben újra és újra építhetünk, és bátran hihetjük azt, hogy az ő megtartó szeretete nemcsak a karácsonyi és szilveszteri időszakra korlátozódik – intett Zsugyel Kornél.

2017-ben lesz a reformáció 500. évfordulója, melynek helyi ünnepeit emlékezetessé kívánja tenni a Zalaegerszegi Evangélikus Gyülekezet. Többek között az Egerszeg Fesztiválon a reformáció történetét és vívmányait bemutató vándorkiállítással jelentkeznek majd.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK