2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Megújuló buszközlekedés és menetrend

2016. augusztus 02. kedd, 22:18
szerző: Antal Lívia
Jelentős átalakítás alatt áll Zalaegerszeg közösségi buszközlekedése mind a hálózati összeköttetést, az átszállásmentességet, mind pedig a menetrendet és a járatok számozását tekintve. Minderről harmadik alkalommal tartottak lakossági fórumot a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Ekés András, a tanulmány elkészítésével megbízott Mobilissimus Kft. ügyvezető szakértője érdeklődésünkre elmondta, átszállásmentesen lehet majd utazni a város egyik feléből a másikba, miután a belvárosból a külvárosokba közlekedő buszjáratok sok esetben össze lesznek kötve. Így például a déli bevásárló centrumok a Landorhegyről és a Kertvárosból is közvetlenül elérhetővé válnak. A szakértő az átszállásmentessé váló járatok között megemlítette továbbá a Botfa és Andráshida közötti összeköttetést, ami jelenleg a 4-es és 1-es buszokkal történik, vasútállomás előtti átszállással. A járatok számozása megmarad a könnyebb beazonosíthatóság érdekében, illetve újak jelennek meg; ezen az útvonalon az 1, 1A, 4 és a 14.

Közvetlen járatok közlekednek majd más városrészek – Csácsbozsok, Ságod, Pózva, Landorhegy, Kertváros – között is érintve a belvárost. Javaslatuk tartalmazza továbbá, hogy a Páterdombról a Wlassics Gyula utcai vasúti átjárón át haladnának a buszok a belváros felé. A hálózatba szeretnék bevonni a Gébárti utat is, így közlekednének buszok a vasútállomásról a Gébárti úton át Andráshidára. 

Fontos változás, hogy a korábbi menetrenddel ellentétben az autóbuszok ütemesen fognak közlekedni, megjegyezhető időpontokban és mindig azonos percben indulnak, illetve érkeznek meg. A különböző irányban közlekedő buszok esetében biztosítva lesz az átszállás. Mivel csak perceket kell majd várakozni, előre tervezhetővé válnak az utazások. Emellett változik a jegyrendszer, gyűjtőjegy, napijegy, tetszőleges időtartammal 30 napos illetve 100 napos bérlet bevezetésére is javaslatot tettek.

Gecse Péter alpolgármester, Botfa, Zalabesenyő, Páterdomb városrészek önkormányzati képviselője elmondta, a közösségi buszközlekedés átalakítására azért van szükség, mert az Északnyugat-dunántúli Közlekedési Központtal (ÉNYKK) az év végén lejár a meglévő kétéves szerződés. Ezért az önkormányzat a jelenlegi hálózati és menetrendi struktúra áttekintésével készíti elő a következő közbeszerzés kiírását, amit a szeptemberi közgyűlés elé terjesztenek. Ennek részeként vonták be a lakosságot és a munkáltatókat, és kérték ki a véleményüket arról, milyen legyen Zalaegerszeg új buszközlekedése.

 

Az alpolgármester kiemelte, az önkormányzat komoly felelősséget érez ebben, hiszen ismernie kell az éves költségvetésébe tervezendő keretszámokat a zavartalan fenntartás érdekében. Éppen ezért hosszabb idejű szerződésben gondolkodnak, hiszen mind a szolgáltató gazdasági társaság, mind az önkormányzat számára csak így tervezhetők kiszámíthatóan a kiadások és a fejlesztések a jövőt tekintve. Az szeretnék, hogy a színvonalában is megújuló hálózattal és utasbarát menetrenddel vonzóbbá váljon a busszal való tömegközlekedés a városban.  

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK