2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Időutazásra invitál az egerszegi vármakett

2017. május 12. péntek, 17:54
Szerző és fotó: Antal Lívia
A város első írásos említésének 770. évfordulóján stílusosan 770 kék lufikat szorongató ovis jelenlétében avatták fel május 12-én Farkas Ferenc szobrászművész egerszegi várat ábrázoló makettjét Zalaegerszegen, a Mindszenty téren.

Zalaegerszeg első írásos említése 1247-ből való, első ábrázolása azonban sokkal később keletkezett. Johannes Ledentu hadmérnök 1640 körül készítette el metszetét az egerszegi várról, ami így a város első ismert ábrázolása, ugyanakkor nem tekinthetjük hitelesnek, mert egyes épületek máshol helyezkednek el rajta – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester a város napi rendezvénysorozat avatási ünnepségén. A vármakett ugyanakkor időutazásra invitál, hiszen összehasonlítást enged a tér 1640-beli kinézete és a jelen között – emelte ki.

A város napján avatták fel az új köztéri alkotást a Mindszenty téren

A polgármester köszönetet mondott Farkas Ferenc Zalaegerszegért-díjas szobrászművésznek a köztéri alkotás elkészítésért és dr. Vándor László nyugalmazott múzeumigazgatónak a szakmai tanácsokért. A vármakettről 3D animáció is készült, ami Horváth Szilárd, Tejfel Krisztián és Szabó Zoltán munkája.

Ezt követően Balaicz Zoltán polgármester Vigh László országgyűlési képviselővel és Farkas Ferenc szobrászművésszel együtt leplezte le a vármakettet, majd a gyerekek a levegőbe engedték a lufikat.

Bízik abban, hogy Egerszeg közössége és az idelátogatók támpontot kapnak arról, hogyan nézett ki város ezen szeglete régen – mondta el érdeklődésünkre Farkas Ferenc szobrászművész. Kitért arra, hogy a várról többé-kevésbé valóságot érintő ábrázolások maradtak fenn, még talán akkor is, ha a kiindulópontként használt metszeten a templom tájolása ellentétes a valósággal. Nagyon nagy munka volt, de elégedett, azzal is, hogy méltó történelmi környezetbe került a vármakett.

Az avatást követő ünnepi közgyűlésen a résztvevők megtekintették a róla készült 3D animációs filmet a Díszteremben. A polgármester köszöntője után Zalaegerszeg Díszpolgára kitüntető címmel ismerték el Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész munkásságát. Pro Urbe díjat vehetett át Stróber László apátplébános és Szakály István, a Zalaegerszegi Atlétikai Club elnöke.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK