2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Bokrétaünnep az épülő oviban

2017. június 27. kedd, 18:12
Szerző és fotó: Antal Lívia
Címkék:
Bokrétaünnep alkalmából tartottak sajtótájékoztatót az új andráshidai óvodánál. A tető fedte épületben már a belső szerelési munkákon dolgozik a kivitelező.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere felidézte, hogy 2014 nyarán tettek ígéretet arra, hogy teljesítik az itt élők régi vágyat, miszerint új óvodát építenek a meglévő, elavult helyett a településrészen. Ehhez találtak is forrást, mégpedig a városi TOP-programot, melynek keretéből 360 millió forintot biztosítottak a kivitelezés költségeire.

A polgármester köszönetét fejezte ki az óvodavezetésének, hogy kitartottak hosszú éveken át, melynek jutalma, hogy most itt állhatnak az új óvoda bokrétaünnepén. Jelezte továbbá, hogy a többi ígéretüket is tartják, hiszen a TOP-programban sorra indulnak a közgyűlés által elfogadott projektek. Ezek között megemlítette a Mikes utcai óvoda, valamint a Petőfi utcai óvoda és bölcsőde hamarosan kezdődő felújítását. Hangsúlyozta, valamennyi megvalósítandó beruházás illetve befektetés a jövő nemzedékét szolgálja majd.

Nagy örömmel várják az új óvodát, fűzte hozzá az elhangzottakhoz Novák Piroska óvodavezető. Köszönetét fejezte ki a város vezetésének, a közreműködő önkormányzati osztályoknak, hogy a beruházással több mint két évtizedes álmuk válhat valóra.

Az óvoda több évszázadon át toldozott épületének felújítása indokolatlan lett volna, a kor igényeinek megfelelően csakis egy új építésű intézmény jöhetett szóba, emelte ki Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Elmondta, a januári fagyok miatt egyhónapos csúszással indult az építkezés, a kivitelező azonban behozta a lemaradást, az október végére ígért befejezés akár egy hónappal előbb is megtörténhet.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK