Komikus történet – illeszkedő karakterekkel

Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátéka, azaz a kortárs francia szerző szövegkönyvének cselekménye könnyen követhető a néző számára. Ezzel egyetemben az írott szöveg színpadi formanyelvre történő adaptálása, kitűnő lehetőséget biztosít a rendezőnek a komikus helyzetek, a figurák egyéni karakterének erőteljes megjelenítésére.

Veber két felvonásnyi vígjátékának egyenes vonalú eseménysorát, amelyben kiemelt funkciót kap a telefon, a jómódú könyvkiadó tulajdonos Pierre Brochant és Francois Pignon adókönyvelő (Brochant és barátai soron következő vacsorájára, vendégnek meghívott „balfácán”) közvetlen interperszonális „kapcsolata” határozza meg. Az esti összejövetel azonban Pierre derékfájása miatt elmarad, ezért a darab cselekményének helyszíne a módos házigazda lakására „korlátozódik”. A történet fő vonulatához újabb és újabb figurák és cselekedeteik társulnak – Christine (a vígjáték kezdetén színrelép), aki elhagyja a „balfácánvacsorát” szervező, derékfájós férjét; Archambaud, a gyógyító reumatológus doktor; Leblance Juste, az író, Brochant barátja; Marléne, a titkos szerető; Cheval, az adóellenőr –, akiknek viselkedése és tettei a két kulcsszereplőhöz való viszonyulásukban értelmezhető.

A darab műfaja ellenére, végkifejletében valamiféle rezignáltságot vált ki a nézőből, hiszen a történetnek nincs győztese: Brochant szakít szeretőjével, de bizonytalan az autóbalesetet szenvedett feleségével (Christine) való viszonyának rendeződése is; Chevalt, a kíméletlen adóellenőrt megcsalta a neje; az ugyancsak asszony nélkül maradt, gyufaszálakból építményeket alkotó Francois Pignon, a kiszemelt „balfácán”, segítő szándéka ellenére (telefonhívások) sorozatosan félreérthető, fonák helyzeteket teremt.

A francia szerző darabját – minden bizonnyal a budapesti József Attila Színház előadásának tapasztalataira építve –, Besenczi Árpád állította színpadra. Valószínűsíthető, hogy a műfaj sajátossága és a szövegkönyv tartalma meghatározza a rendezői koncepció koordinátáit, ezért a különböző színházi bemutatók inkább hangsúlyeltolódásokban, mint homlokegyenest eltérő műértelmezésben realizálódnak. Besenczi rendezésének filozófiája következetesen Veber szövegének tartalmára építkezett: a komikumot, mint esztétikai minőséget állította rendezői interpretációjának középpontjába, amelynek érvényesítésére maximálisan kihasználta, sőt némely jelenetben a bohózat határáig tágította a szituációból következő helyzetkomikumot.

A Hevesi Sándor Színház évadnyitó előadásának kuriózumához Besenczi Árpád részéről nem csupán a darab színpadra állításának irányítása, hanem az egyik „főszereplő”, Pierre Brochant alakjának megformálása is hozzájárult. Besenczi érzékelhető „rutinnal” és magabiztos színészi alakítással keltette életre a könyvkiadó gazdag tulajdonosának, a „balfácánvacsorák” fő szervezőjének valósághű, a különböző léthelyzetekhez rugalmasan alkalmazkodó figuráját.

Az „aktuális balfácán”(Francois Pignon) személyiségének attitűdjével Kiss Ernő játéka során szembesülhettünk, aki a színpadon nyújtott teljesítményével nem csupán Besenczi Árpád méltó társának bizonyult, hanem Pignon szerepében etalonnak számító típust teremtett. Külön dicséretet érdemel a munkájában rendíthetetlenül szigorú adóellenőr, magánéletében az esendő férj (Cheval) alakjának kettősségét megjelenítő Szakály Aurél hiteles szerepformálása.

A Hevesi Sándor Színház kortárs vígjátékot bemutató darabválasztása – évadnyitó előadás minőségében – meghökkentően hatott. A Besenczi Árpád rendezésében színpadra állított vígjáték esetleges ritmusbeli egyenetlenségei elsősorban a szöveg dramaturgiai fogyatékosságaiból adódhattak, de a bemutató – mindenekelőtt a színészi alakítások karakterisztikussága következtében – nem okozott csalódást.