2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Tárlatbontás, tárlattervezés a múzeumban

2018. február 12. hétfő, 16:50
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
„Ókortól a szocreálig… hö, király!” 2001 nyarán egy Budapestről érkezett fiatal házaspár így kommentálta a Göcseji Múzeum 2000-ben nyílt, Központok a Zala mentén című, a megye történetét bemutató új állandó kiállítását.

A vendégkönyvben olvasható bejegyzésen akkor talán a lazasága miatt mosolyogtunk, ma már azon is, hogy az ezredfordulón még ritkaságnak számított, ha egy tárlat ilyen nagy időszakot ölel át (sőt, még nagyobbat, hiszen valójában az őskortól indult). Ráadásul a Zalaegerszeg történetére vonatkozó rész egészen a közelmúltig – a szocialista korszakig – mutatta be a város múltját.

Túllépni a megszokott ötleteken

Megyeri Anna, Dömötör Andrea és Béres Katalin az üresedő kiállítótérben

Azóta hosszú idő telt el; a végső összegzés szerint az állandó kiállítást az elmúlt 17 évben több mint 100 ezer ember látta. Végső, hiszen a napokban – a múzeum közelgő felújítása és belső tereinek átépítése miatt – lebontották a tárlatot. A tervek szerint a közeljövőben új állandó kiállítása lesz az intézménynek, forgatókönyvének véglegesítésén most dolgoznak a szakemberek.

Tárlatok rendezéséről, nyitásáról gyakran esik szó a médiában, finisszázsról, bontásról ritkábban. Pedig annak is megvan a maga menete. Többek között erről, illetve az új kiállítás tematikájáról kérdeztük Béres Katalint és Megyeri Annát, a Göcseji Múzeum történészeit.

- Nemcsak az építés, a bontás is szisztematikus. Előbb a régészek pakolták ki a vitrineket, majd a történeti rész következett. Az anyagokat szét kell válogatni aszerint, hogy papír alapú dokumentumról van- e szó, vagy tárgyról, és hogy melyik raktárba kerüljenek. De a kollégák az alapján is csoportosítják őket, hogy a múzeumé- e az adott anyag, vagy esetleg kölcsönbe kaptuk valamelyik társintézménytől. Mert azokat természetesen vissza kell adni a tulajdonosnak. Az is fontos, hogy digitalizálásra kerüljenek azok a dokumentumok, amik eddig kimaradtak ebből a munkafolyamatból – kezdte Béres Katalin.

Az installációt és más kiegészítő elemeket (például a beöltöztetett bábukat) is elbontották

Röviden és tömören az a bontás lényege, hogy a műtárgyak minél gyorsabban biztonságba kerüljenek. Ezért ezeket szedték ki először a tárlókból és az enteriőrökből a kollégák – mondta a beszélgetésbe néhány percre bekapcsolódó Dömötör Andrea, a történeti osztály gyűjteménykezelője. Mint megtudtuk: ha ezeket már elcsomagolták, akkor jöhet a dekorációs elemek eltávolítása.  Sajnos sok mindent ki is dobnak a kiállításon látható képekből, mellékletekből, hiszen nem mindent lehet épségben levenni a falakról.

- Érzelmileg azért nagyon kötődünk még ehhez a kiállításhoz, emiatt kicsit furcsa a bontás, és hogy lassan csak az üres tereket látjuk a kiállítótérben – meséli Megyeri Anna. 2000-ben nagyon boldogok voltunk, hogy megnyílt az új és akkor modernnek számító tárlat, mert megmutathattuk a közönségnek mindazt, amit az elődök és mi is összegyűjtöttünk. Az őskortól kezdve egészen a 60-as, 70-es évekig kaphattak a látogatók egy átfogó képet a Zala menti központok és a város múltjából. Közben azét már törjük a fejünket azon is, hogy mi az, amit át tudunk menteni majd az új kiállításba. Persze más kontextusba helyezve az adott tárgyat. Hiszen az már egy merőben más kiállítás lesz.

- Én is sajnálom egy kicsit, hogy most lezárul egy korszak, pláne mert pakolás közben rengeteg emlék és sztori az eszünkbe jutott. A 2000-es kiállításnyitót egy bő két éves munka előzte meg, sok vitával, ötleteléssel, éjszakázással. Ehhez képest a bontás néhány nap alatt lezajlott – folytatja Béres Katalin. Persze nem panaszkodunk, hiszen most új feladat van! Ha úgy tetszik új kihívás, ami szakmai szempontból legalább annyira izgalmas. Haladni kell a korral; ami 2000-ben még újnak és modernnek hatott, az mára már jórészt elavult. Digitális korban élünk, ami a múzeumi munkát és a kiállítások rendezését is új alapokra helyezi.

A történészek elmondták: a készülő tárlat Zalaegerszeg múltjával foglalkozik, kicsi kitekintéssel a megye történetére is. A város első írásos említésétől kezdve a rendszerváltozásig mutatja be a megyeszékhely egykori lakóinak életét. Életmód kiállítás lesz, mégpedig olyan módon, hogy minden egyes történeti korszakból a legjellemzőbb társadalmi csoportot jelenítik meg. A mezőváros korából a földműveseket, a török korból a végvári katonákat, a 18. századból a céhes iparosságot, a 19. századból a városi nemességet, a századfordulóról pedig a városi értelmiséget. A két világháború közötti időszakból a hivatalnokok élete lesz a középpontban, az 1945 utáni évekből pedig a városba költözött gyári munkások kerülnek fókuszba. Mindezt interaktív formában, sok képpel, animációval és napjaink trendjeinek megfelelő vizuális elemekkel tárják a látogatók elé. A cél, hogy túllépjenek a megszokott tárlatrendezési ötleteken, és hogy sokáig fenntartható legyen a kiállítás. Megyeri Anna szerint külön érdekesség lesz az utolsó, vagyis a rendszerváltozást feldolgozó rész.

Hamarosan teljesen kiürül a kiállítótér, hogy aztán felépülhessen az új állandó tárlat

- A 2000-es kiállítás tervezésénél még nem nagyon volt lehetőségünk arra, hogy ezt az időszakot bemutassuk. Azóta több a hozzáférhető anyag és kicsit el is távolodtunk időben az eseményektől annyira, hogy reálisabban tudjuk azt szemlélni. Persze a téma ettől még kényes. De nem az lesz a célunk, hogy a politikai csatározásokat, a pártok küzdelmét bemutassuk. Ami biztos, hogy megjelenik valamilyen formában; 1989-es, „rendszerváltó” március 15-i ünnepség. Úgy gondoljuk, hogy ez egy fontos közösségi esemény volt a város életében.

A muzeológusok azt is elmondták, hogy bár az intézmény most nem fogad látogatókat (kivéve Németh János keramikusművész kiállítását) és a tervezett felújítási munkák miatt a múzeum is bezár majd egy időre, azért a munka nem áll le. Sok pályázat van folyamatban. A digitalizálás, a tárgyak restaurálása továbbra is folyik, mint ahogy a gyűjtőmunka is. Az előzetes tervek szerint 2019-ben lesz új állandó tárlata a Göcseji Múzeumnak. Az épület felújítása a Mindszenty-program része, ezért a nyitás dátuma a projekt ütemtervétől is függ.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK