2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Diákokat vár az ÁVH áldozatainak emlékhelye

2017. június 13. kedd, 18:42
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Múzeumpedagógiai szakmai napot hirdetett „Hallottad –e hírét..?” címmel a Göcseji Múzeum, a közelmúltban nyílt, az ÁVH áldozatinak emlékére létrehozott állandó kiállítás helyszínén.

A találkozónak nem véletlen volt a Mártírok úti börtönmúzeum a helyszíne, hiszen többek között a legújabb kiállítóhellyel ismerkedhettek meg a pedagógusok. Mint azt Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus, múzeumi koordinátor érdeklődésünkre elmondta: szeptembertől iskolás csoportokat várnak az ÁVH áldozatainak emlékhelyén, hogy érdekes, interaktív foglalkozásokon keresztül ismerhessék meg a gyerekek a témát. Természetesen olyan tanulók jöhetnek a múzeumi órákra, akik már tanulták a 20. század korszakhoz kötődő eseményeit, így elsősorban 8. osztályosokra és középiskolásokra számítanak. A látottak feldolgozását, a negatívumok feloldását játékos feladatok is segítik majd.

A pedagógusoknak Béres Katalin (jobbról) mutatta be az új kiállítóhelyet

Múzeumpedagógia a börtönmúzeumban

A szakmai napon a jövőbeni foglalkozásokhoz kaphattak némi mankót a pedagógusok, akiket Béres Katalin történész, az állandó kiállítás egyik rendezője kalauzolt végig a pincebörtönben. A tanárokat dr. Kostyál László, a múzeum igazgatóhelyettese is köszöntötte.

A múzeumpedagógiai délutánon – mely a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című pályázat keretében valósult meg – előadás hangzott el az oktatásban és a szakképzésben használható, internetes múzeumpedagógiai lehetőségekről is.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK