2018.02.21., szerda - EleonóraZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Nőtt a felvettek száma

2016. július 30. szombat, 16:52
Szerző: Vadas Zsuzsa
Mintegy két csoportnyi hallgatóval több kezdi meg tanulmányait szeptembertől a zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben. Az egyetemek képviselői sajtótájékoztatón számoltak be az eredményekről.

Vadvári Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy örömet jelent, amikor sok fiatal érkezik a városba. Fontos Zalaegerszegnek a felsőoktatás, különösen a gazdaságfejlesztés, a szakemberképzés és utánpótlás szempontjából. A felsőoktatás segíti a szellemi élet fejlődését is, ezért nem véletlen, hogy az önkormányzat ösztöndíjrendszere is ezt a célt szolgálja.

Lambertné Katona Mónika, a Budapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Karának megbízott dékánja elmondta: a tavalyi évhez képest 9 százalékkal nőtt a felvételt nyertek aránya, összesen 187 elsőéves hallgató kezdheti meg a tanulmányait. A legtöbben a pénzügy és számvitel, valamint a gazdálkodási és menedzsment alapszakokra nyertek felvételt. A változatlanul népszerű felsőoktatási szakképzések közül a pénzügy és számvitel, valamint a nemzetközi gazdálkodási szakokra kerültek be a legtöbben. A munkaerő piacon jelentős előnyt jelentő duális képzések idén szeptembertől a három alapszakon indulnak el, a hallgatók a régió vállalatainál és intézményeinél szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat. A felsőoktatási szakképzések továbbra is keresettek: idén 68 elsőéves kezdheti meg ilyen jellegű tanulmányait Zalaegerszegen.

Császárné dr. Gombos Gabriella, a PTE Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjának igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy 131 elsőéves kezdheti meg tanulmányait intézményükbe, ez 17 fővel több, mint az elmúlt tanévben. Az ápolás és betegellátás alapszak gyógytornász szakirányra 110 hallgató jutott be, míg az egészségügyi szervező alapszakra 21-en. Az összlétszám 420 fő.

Dr. Szalai István, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának dékánja, a zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet igazgatója elmondta: az egyetem zalaegerszegi intézetében közel 200 hallgató kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait a 2016/17-es tanévtől. A mechatronikai mérnöki alapszakra 38 diákot vettek fel, ez mintegy kétszerese a tavalyinak. A nappali tagozatos képzésben a hallgatók több mint fele, az első évfolyamosok több mint kétharmada duális képzésben vesz részt a régió és a város meghatározó vállalataival hallgatói jogviszonyban állva. Mindemellett Zalaegerszegen két új laboratóriumban kezdhetik meg a fiatalok a kutatással, innovációval kapcsolatos tevékenységüket.
      

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK