2018.02.19., hétfő - ZsuzsannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Alternatív igazságok egy gyilkosság körül

2018. február 05. hétfő, 18:48
Szerző: Pánczél Petra
Van bűntény, hulla, meg tárgyalás, mégsem klasszikus krimit látunk, hanem sokkal inkább egy vérbeli drámát, keleti filozófiával fűszerezve. Ahol minden az igazság körül forog. Mert, ha valamit saját szemünkkel láttunk, vagy ha egy dolgot mi magunk éltünk át, akkor az biztos, hogy úgy is történt, ahogy. Vagy mégsem?

A Hevesi Sándor Színház a közelmúltban mutatta be Müller Péter A vihar kapujában című drámáját a stúdiószínpadon. Itt meg is állhatunk egy pillanatra némi magyarázatért, mert a darab tulajdonképpen átiratok átirata. 1950-ben mutatták be először Kuroszava Akira japán rendező azonos című filmjét, melynek alapjául két – szintén japán – elbeszélés szolgált (a novellák szerzője Akutagava Rjúnoszuke volt). Ezekre a művekre támaszkodva írt aztán színpadi átiratot Müller, amiből most Gergye Krisztián rendező varázsolt látványos előadást a színház stúdiószínpadára.

 Hazugságok körforgása a stúdiószínpadon

Érdekes, hogy az 1950-es Kuroszava-filmet a maga idejében Oscar-díjra jelölték „legjobb látványtervezés” kategóriában, s a színházi előadás egyik erőssége is éppen ez. A rendező, valamint Zöldy Z. Gergely díszlet- és jelmeztervező jóvoltából egy precízen megszerkesztett erdőben járunk. A váltakozó fények pedig olyan sejtelmes színeket és árnyalatokat adnak, hogy a néző gyakran nem is a szövegre, illetve a történésre figyel, hanem a látványelemekre. Mert az bizony beszippant, mintha magunk is a színpadon (erdőben) lennénk.

És ha már a történet szóba került: vajon mi sül ki abból, ha egy Koldust (Ticz András) egy Favágót (Baj László) és egy Szerzetest (Madák Zsuzsanna) összefúj a viharos szél a városkapunál, az erdő szélén? Kiotó közelében vagyunk – az eredeti történet szerint a 12. században, de lehet ez egy cyberpunk sztori is a 2000-es évek második feléből – ahonnan mindenki csak menekül a polgárháború, a járványok és a pusztulás miatt. Menekül Takehiro (Mihály Péter) és felesége Masakó (Pap Lujza) is, mígnem Tajomaru, a rabló (Varga Balázs) útjukat nem állja.

A sztori vér egyszerű, mondhatni sablonos: az útonálló a nőt megerőszakolja, a férjét meg megöli. Elvileg nem nagy ügy felderíteni a bűntényt, lebonyolítani a tárgyalást és elítélni a tettest. Csakhogy a tárgyaláson mindenki (a Favágó, a feleség, a Rabló és a halott szelleme is) mást mond. Mindenki a saját – önmagának kedvező – „valóságot” meséli el; így lehetetlen felfedni az igazságot. A történet drámaisága éppen ez, és nem maga a gyilkosság.

Gergye Krisztián táncos-koreográfustól persze valamiféle mozgásszínházi előadást várnánk, de ez nem az, legalább is nem a hagyományos értelemben. A szereplők fák közötti mozgása, az árokból való ki-és belépés, a többféle – hol profi, hol direkt elbénázott – kardozós jelenet mind pontos koreográfiát igényel. (Ezt meg is kapjuk a rendezőtől, meg a színészektől is.) Csakúgy, mint az előadás szerkezete, ami (mint egy tánc) körbe-körbe forog. Ahogy ebben a „krimiben” nincs nagykabátos nyomozó, úgy nincs lineáris cselekmény sem. Újra és újra ugyanazt a történetet látjuk (ráadásul visszafelé haladva az időben), csak mindig más a mesélő, így mindig más a történés is. Persze a végkifejlet ugyanaz. Lesz egy hullánk, a szépen öltözött (szamuráj) fajtából. Közben a vihar elől összeverődött csapat próbálja megfejteni a lehetetlent, de persze hozzáteszik a maguk keserűségeiket is.

De ki mond igazat? Úgy tűnik, hogy senki. Még a szerzetes sem, még a szemtanú sem, még a halott szelleme sem. Az igazság kideríthetetlen. És ez elég nyomasztó, sőt idegesítő. Mert igenis vágyunk rá, pont úgy, mint az őszinteségre, a megnyugvásra. Itt meg mindenki a saját bőrét (saját, társadalom felé mutatott arcát, presztízsét) menti. Mindeközben felvillannak előttünk a korabeli Japán erkölcsi normái, a férfi-nő viszonyrendszer, a szamuráj becsület. Ha egyáltalán van értelme erről beszélni ennyi hazugság, vagy folyton változó igazság közepette.

Mert azzal a gondolattal is eljátszhatunk, hogy a maga szempontjából mindenkinek igaza van. Persze a nagybetűs Igazsághoz ez sem visz közelebb. Létezik ez egyáltalán? Vagy apró igazságok és apró hazugságok körforgását éljük, és mindenki ebben próbál helyezkedni, ehhez próbál igazodni a maga „valósága” szerint. Talán azért van remény, hogy egyszer jobb és igazabb világ jön. Jelzi ezt a darabban, hogy a végén találnak egy – még életben lévő – csecsemőt, s közben a vihar is elül.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK