2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Programkavalkád a Kanizsafesten

2017. április 27. csütörtök, 16:10
Szerző: Antal Lívia
Igazán változatos programokkal kínál kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget minden korosztály számára az április 27-én induló Kanizsafest. A dél-zalai város legnagyobb ünnepén kitüntetésekkel ismerik el a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat, és olyan látványos programokra is sort kerítenek, mint a raklapfestés a P-napon és a szombati párnacsata. A cél a vidámság mellett nem más, minthogy új magyar rekordokat állítsanak fel.

Minden évben április végén tartjuk a város napját, ami Nagykanizsa 1245-beli első írásos említéséhez kötődik. Kezdetben csak péntekre és szombatra korlátozódott az esemény, amit tavaly bővítettünk ki négynaposra – kezdte Dénes Sándor polgármester. – Így bekerült a nulladik nap, vagyis a Pannon Egyetem nagykanizsai campusa és a Pannonia cégcsoport által rendezett P-nap, amelyen elsősorban az ifjúságra koncentrálnak a szervezők.  Április 27-én csütörtökön a könnyűzenei koncertek mellett gólyalábasok és oldtimer kerékpárosok is szórakoztatják az érdeklődőket az Erzsébet téren.

Díszközgyűlés, utcatánc, koncertek, rekorddöntési kísérlet – 2017. április 27–30.

– Péntek és szombat a város napja.

– A helyi KonTuR+ Egyesület szervezi a város napjához kapcsolódó programokat, melynek legfontosabb közéleti eseménye a díszközgyűlés. Előtte ökumenikus szentmisét tartunk a Felső-templomban, majd a Medgyaszay Házban kitüntető elismerések és díszpolgári cím átadásával köszönjük meg munkájukat azoknak, akik saját területükön (oktatás, kultúra, egészségügy, sport stb.) sokat tettek Nagykanizsa fejődéséért. A díszközgyűlésen testvérvárosaink küldöttségeit is fogadjuk. Az Erzsébet téri programokon fellépnek a helyi óvodások és iskolások. A hagyományőrzés jegyében a Thúry György Múzeum is szervez programot a Fő utcán, a Thúry Vitézlő Oskola bajvívásból tart bemutatót az Ady Endre utcában. Április 29-én, szombaton lesz a hagyományos ünnepi felvonulás, melyet követően számos szórakoztató program várja az érdeklődőket az Erzsébet téren. A kétnapos tulajdonképpeni városnapi rendezvénysorozatot a Neoton Familia koncertjével és tűzijátékkal zárjuk.

– Vasárnap idén is a tánc kapja a főszerepet.

– Az Eraklin Táncklub Egyesület a tánc világnapjához kapcsolódóan ismételten megszervezi az utcatánc-fesztivált az Erzsébet téren, melyen több mint ezer táncos lép fel. Látványosnak ígérkezik a karneváli felvonulás az oldtimer kerékpárosokkal, a feldíszített teherautókkal, a szambatáncosokkal és a zenekarokkal.

– A közelgő ünnep azonban nem feledteti a város vezetése előtt álló nagyszabású feladatokat.

– Mind a TOP-program, mind a Modern Városok Programja olyan jelentős fejlesztéseket ígér Nagykanizsa számára, melyek évtizedekre előre határozzák meg városunk fejlődését. A TOP-programban már aláírtuk a szerződéseket. A Zöld város, zöld Nagykanizsa projekt tervezése már zajlik, ami az Eötvös, a Széchenyi és a Deák tér köz- és zöldterületeinek, valamint a Szent József templom környezetének fejlesztését, szépítését teszi lehetővé. A TOP-programon belül a Kossuth és a Palini Tagóvoda valamint a Rózsa és a Napraforgó Bölcsőde korszerűsítése is megvalósul. Az egészségügyi alapellátás tekintetében a Nagyrác utcai felnőtt háziorvosi rendelő, és a Szent Imre úti fogászati rendelő újul meg, és épül egy gyermek háziorvosi rendelő a Csengery úton. A Batthyány-gimnáziumban, a régi uszodában és négy óvodánkban pedig energetikai fejlesztést hajtunk végre.

– A Csótónál több fejlesztés is indul.

– A kanizsai turizmus egyik ékköve méltán szerepel a fejlesztések között. A tó körül épül egy sétány, így majd körbe lehet sétálni, futni és biciklizni a tavat. A könnyebb elérhetőség érdekében kerékpárút épül a Csónakázó-tó és a belváros között is. A látogató központ szomszédságában egy jól felszerelt szabadtéri játszótér épül gyerekeknek és felnőtteknek, valamint a Zalaerdő jóvoltából a kilátó is megújul. Persze vannak más tervek is, melyek az itt tevékenykedő sárkányhajósokat, kajak-kenusokat, lovasokat, hajómodellezőket és a horgászokat szolgálják. Az említett projektek még ebben az évben elindulnak, és 2018 végére fejeződnek be.

– Hol tart a Modern városok program megvalósítása?

– Az új versenyuszoda és sportcsarnok megvalósíthatósági tanulmánya már elkészült, és megtörtént a közbeszerzési eljárás kiírása a tervezésre. A két új létesítmény a tömeg- és versenysport szempontjából egyaránt fontos számunkra. A közelmúltban nálunk járt Kemény Dénes úr. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke segítségünkre lesz abban, hogy a sportuszoda az utánpótlás-nevelés egyik meghatározó bázisa legyen. Így még több kanizsai nevelésű játékos lehet akár a válogatott tagja is. Büszkék lehetünk Molnár Flóra úszó olimpikonunk teljesítményére, ahogy a sakkozókéra is, akik sorozatban idén immár tizedik bajnoki kupájukat nyerték meg.

A konferenciaközpont és a Ferences kolostor fejlesztésének előkészítése is jól halad. A projektek konkrét megkezdésének érdekében bízunk a mihamarabbi kedvező kormánydöntésben.

Azt szeretnénk, ha Nagykanizsát erős, megtartó és vonzó városként tartanák számon. Ehhez gazdaságfejlesztés szükséges, mely a Modern városok program egyik sarkalatos eleme. Az ipari park fejlesztése is folyamatban van. Azt gondolom, Nagykanizsa rendelkezik azzal a gazdasági és logisztikai potenciállal, ami felkeltheti a befektetők érdeklődését.

– Az önkormányzat milyen beruházásokat tervez az idei évben?

– A város költségvetése többnyire 11 milliárd forint körül alakult korábban. Idén azonban 17,2 milliárdot tesz ki a büdzsé végösszege, mert a TOP és a Modern városok program előkészítésére kapott összegek is szerepelnek benne. 2016 végén a Miniszterelnökség döntött arról, hogy közel kétmilliárd forintot fordíthatunk közútfejlesztésre. Ez nagyon jelentős támogatás, hiszen önkormányzatunk erre a célra, vagyis az utak, járdák, hidak, vízi közművek felújítására mintegy százmillió forintot tud csak költeni évente. Most viszont húsz projekt indulhat el, érintve többek között a Vörösmarty, a Sugár, a Hunyadi és a Pivári utcát. Szintén nagy öröm, hogy a Principális híd is megújul.

Április utolsó hétvégéjét a vidámságnak, az önfeledt kikapcsolódásnak szánják. Dénes Sándor polgármester bízik abban, hogy mindenki kedvére szolgálnak majd a nagy gondossággal összeállított programok, melyek a város szívében az összetartozás, az együttlét és a közösségépítés jegyében is zajlanak. A méreteiben legnagyobb attrakció idén egy 14 méter magasból induló 80 méter hosszú sodronypálya lesz, amit korhatár nélkül bárki kipróbálhat a Kanizsafest négy napján.

Még több információ: http://www.kanizsafest.hu/

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK