2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

613 diák örült együtt

2017. november 16. csütörtök, 20:27
Szerző és fotó: Antal Lívia
A szeptemberi tanévnyitón jelentették be, és az ígérethez híven november közepére el is készült a zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola 20 x 40 méteres, rekortán borítású új multifunkcionális sportpályája.

Balaicz Zoltán polgármester az átadáson elmondta, hogy a kertvárosi önkormányzati képviselők és az iskolaigazgató kérését teljesítve kezdtek bele a beruházás megvalósításába. Az elavult beton pálya helyére először műfüves pályát terveztek, de a jobb használhatóság érdekében végül egy rekortán borítású pálya megépítése mellett döntöttek. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a MLSZ országos pályaépítési programja felhívására a 39 millió 500 ezer forintos összköltség biztosításához. A költségben 8 millió 750 ezer forinttal szerepel a saját erő, illetve azon felül egy 3 millió forintos tétel, amit az új sportpálya környezetének rendbetételére fordítottak. A polgármester reményét fejezte ki, hogy az új létesítmény nemcsak az iskola diákjait, hanem a környéken élők szabadidős tevékenységeit is fogja szolgálni. Végül bejelentette, hogy 2018 nyarán az iskola teljes felújítása is megkezdődhet, melyhez 373 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a zalaegerszegi tankerület.

Átadták az új sportpályát az Eötvös-iskolában

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédében a sport, a mozgás fontosságát emelte ki. A gyerekekhez szólva azt mondta, az új sportpályának köszönhetően bizonyára a testnevelés lesz az egyik kedvenc „tantárgyuk”.

Orosz Ferencné önkormányzati képviselő köszönetét fejezte ki a Kertvárosban megvalósuló újabb beruházásért. Mint mondta, bízik abban, hogy a diákok magukénak érezve az új sportpályát, vigyáznak is majd rá, ami testi és fizikai fejlődésüket szolgálja.

Józsi György, az MLSZ megyei igazgatója elmondta, hogy a pályázati program igazgatósága úgy döntött, hogy a megyénként egy rekortán borítású pálya megépítésének lehetőségét Zalaegerszeg kapja meg. A többfunkciós sportpályán nemcsak focizni, de kosarazni és kézilabdázni is lehet. 

Bognár Ákos, Józsi György, Orosz Ferencné, Balaicz Zoltán, Vigh László,
Kajári Attila, Hanzséros Alajos, Galbavy Zoltán

Az átadási ünnepségen Kajári Attila tankerületi igazgató bejelentette, hogy a 2018 nyarán induló nagyberuházás első lépésenként a B-épület vizesblokkját korszerűsítik közel 19 millió forintos tankerületi forrásból.

Hanzséros Alajos, az Eötvös-iskola igazgatója azt fűzte hozzá, 613 diákjuk örül annak, hogy az 1978-ban épített sportudvar ilyen jelentős korszerűsítésen esett át. Az új sportpályát délután ötig használják a gyerekek, ezt követően a környék lakói vehetik birtokba.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK