2017.11.20., hétfő - JolánZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A Válicka-patak értékei

2016. augusztus 07. vasárnap, 12:05
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A Válicka-patak és a Válicka-völgy természeti értékeit mutatták be az érdeklődőknek az Összefogás Botfáért Egyesület és a Mindszenty Közösségi Ház által szervezett programon augusztus elején.

Több biológus, halászati és madarász szakember vezetésével az itteni vízi élővilágot, illetve a nádasba kifeszített hálók segítségével a folyóvíz menti madárvilágot vizsgálták meg.

Kizárólag kutatási céllal használható és engedélyhez kötött elektromos halászattal mérték fel a Botfához bevezető híd környékén a Válicka-patakot Horváth Jenő természetvédelmi szakember irányításával. Egy júliusi próbahalászat és a mostani nyilvános esemény alkalmával 11 féle halat találtak, közülük négy védettet, illetve egy inváziós állatot. Valamint békát, folyami rákokat, mely utóbbiak jelenléte bíztató a folyóvíz állapotát illetően.

- Régebben rákász hely volt a Válicka, de a patak szennyezése miatt eltűntek ezek az élőlények. Most viszont újra lehet néhány egyeddel találkozni, ez is egy mutatója a vízminőség javulásnak – mondta dr. Illyés Zoltán, az ismeretterjesztő délelőtt főszervezője.

- Általánosságban milyen állapotú a víz?

- Folyó víz esetén gyors változások fordulhatnak elő. Egy szennyezés nagyon hamar érezteti hatását, ugyanakkor a regenerálódás is néhány év alatt megtörténhet. A Válicka ilyen szempontból még nem volt vizsgálva, de ha lett volna az elmondottak alapján gyorsan változhatna a kép.

- Akkor érdemes több alkalommal is megismételni a vizsgálatot. Tervezik ezt?

- Igen, mindenképpen évi rendszerességgel jó lenne egy ilyen alkalmat beiktatni, szerencsére a szakemberekkel jó a kapcsolat, gyakran járnak erre, ilyen szempontból sincs akadály.

A szakemberek másik csoportja, Zalai Béla biológus vezetésével pedig a nádasban kifeszített mintegy 100 méter hosszú háló segítségével igyekezett felmérni a madárállományt. A településrészen etetési időszakban rendszeres a madárgyűrűzés, viszont a nádasban most vizsgálódtak első alkalommal a szakemberek.
 A madarász érdekességeket fokozta egy gyöngybagoly bemutató is, dr. Klein Ákos, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány elnöke közreműködésével. A madár egyébként honos a nevezett térségben is.

A nap során nemcsak a védett értékekre hívták fel a szakemberek a figyelmet, hanem például a kárt okozó inváziós élőlényekre. Így a nagyon látványos naphalra, melyből többet kifogtak a patakból és nem is engedték őket vissza, ezzel is óvva a természetes környezetet. Valamint a bemutatott állatok között, csupán demonstrációs céllal láthatóak voltak vörös - és sárgafülű ékszerteknősök. Ez útóbbiak, mint megunt hobbi állatok kerülhetnek a magyar természetes vizekbe, ahol sokáig elélnek, meglehetősen agresszív módon. Viszont szaporodni a hazai körülmények között nem tudnak, így várhatóan 10 éven belül kipusztul ez az állomány, mert már behozatali tilalom van ezen élőlényekre, tette még hozzá dr. Illyés Zoltán.

A fent nevezett program egyben bevezetője is a Botfa természeti értékeit bemutató fotópályázatnak, melyre beküldött munkákból a tél folyamán szerveznek kiállítást, de már most többen gépet ragadtak ez ügyben. S van is mit fotózni, mint ahogy az egyik lelkes résztvevő, Horváth Miklós, a TESZ tiszteletbeli elnöke megjegyezte, csodálatos a természet, ahogy megújítja magát, s újra gazdag az élővilág, utalt a helyi természeti szépséggel kapcsolatos gyermekkori élményeire.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK