2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kisiskolából főorvosi székbe

2017. május 05. péntek, 16:58
Szerző és fotó: Antal Lívia
Példaképeink előadássorozat közelmúltbeli állomásán dr. Hoffman Erzsébet belgyógyász főorvost látták vendégül a felsőrajki Szent Imre Általános Iskolában.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos vezette a „Hogyan lehet egy falusi kisiskolából eljutni egy belgyógyász főorvosi székbe.” témájú beszélgetést. A Sopronban élő és praktizáló főorvosnő felsőrajki, itt élt családjával, itt járt általános iskolába, az alsó tagozatot a régi Petőfi utcai épületben, míg a felső tagozatot már a jelenlegi iskolában végezte el.

Bécsiné Jakabfi Marianna főigazgató, Vigh László, Dr. Hoffman Erzsébet, Kósa Istvánné, a Suli Harmónia Alapítvány elnöke
a felsőrajki iskola előtt

A gyerekek körében elmondta, kellemes emlékei fűzik az intézményhez, hiszen kortársaival itt töltötte fiatalságát. Kemény évek voltak azok, hiszen még fával fűtötték az osztálytermet, ahol összevont osztályban negyvenen voltak. Egyedül a magasugrást nem szerette, mert akkor még nem volt szivacs, a fellazított földre huppantak le. Az iskola központi szerepet töltött be, mert Pötrétéről és Alsórajkról is idejártak a gyerekek. Arra a kérdésre, hogy előnye vagy hátrány származott-e abból, hogy egy kicsi falusi iskolában tanult, azt válaszolta, minden alapot megkapott ahhoz, hogy megállja a helyét a nagykanizsai akkor még Landler, most Batthyány-gimnáziumban.

Beszélt arról is, hogy véletlen dolog irányította az orvosi pályára, mert a létszámkeret miatt nem a pedagógiai, hanem az egészségügyi szakra vették fel. Most is hálás azért, hogy középiskolai tanárai megszerettették vele az egészségtudományt. Közben rájött arra is, hogy a kémia, a biológia és a fizika jobban megy neki, mint a reáltantárgyak. Döntésében az egyetemi előkészítő táborokban szerzett élmények is nagyban segítették. Érettségi után így felvételizett a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, melynek elvégzése után Sopronba került 1982-ben, mert ott kapott állást. Belgyógyász szakorvosként és OEP felügyelő orvosként dolgozik.

Munkája kitölti az egész napját, ennek ellenér minden este egy órát fordít önképzésére. Mint mondta, nincs megállás, az orvostudomány és orvosi szakma változásaival lépést kell tartani. Arra biztatta diákhallgatóságát, hogy ők is tegyenek majd így, mert manapság sok szakma követeli meg az élethosszig tartó tanulást. Kérdésre válaszolva elmondta, a családjában senki nem volt orvos, ő egyszerű falusi kislányként nem is mert álmodni erről. Ha véletlenszerűen is, a körülmények mégis csak az orvosi pálya felé vezették, melyhez kedvet kapott az egészségügyi szakiskolában végzett kórházi gyakorlatokon. Az itt megszerzett tudás és ismeret előnyt jelentett számára a gimnáziumból bekerülő hallgatókkal szemben az egyetemen.

Dr. Hoffman Erzsébet fotókat is hozott, így a gyerekek diavetítésen keresztül rácsodálkozhattak arra is, milyen volt az élet falujukban régen.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK